Aktuális

Napi 8 kilométert bandukol az év Postás Példaképe Díj győztese

B. B. A.

Létrehozva: 2019.10.15.

Kicsit sántikálva érkezik meg a Dobó térre az egri postás, Gyönki István. Nem hiába ő nyerte meg idén a Postás Példakép Díjat: fájó tyúkszeme sem tántorítja el attól, hogy mindenki rendben és időben megkapja csomagját a hevesi megyeszékhely Lajosváros nevű részén.

Forrás: Vaskó Tamás

Érezhetően megváltozott a 47 éves, hatgyerekes postás, Gyönki István élete azzal, hogy őt tartották az ügyfelei idén a legalkalmasabbnak az egész országban a Postás Példakép Díj bezsebelésére. Ahogy egyik címtől a másikig gyalogol, öt perc sem telik el köszönés és gratuláció nélkül. Még a boltba sem tud úgy elmenni, hogy ne szólítaná meg valaki, és mondaná el neki: büszke rá. 

– Nem számítottam rá, hogy én nyerek. Nagyon erős volt a mezőny, többen már az előző években is jelöltek voltak – mondja szerényen a Borsnak a levélkézbesítő. Az egri 1-es számú posta munkatársa 17 éve dolgozik ezen a területen lelkesen és optimistán, amit a lakók is éreznek rajta, nem hiába kapott oly sok szavazatot. 

– Azt szeretem a legjobban a munkámban, hogy kötetlen, emiatt szabad vagyok. Nem kell egy irodában ülnöm. És az ügyfeleket is nagyon kedvelem – emeli ki István, aki ugyan választhatná azt is, hogy kerékpárral viszi ki a leveleket, de ő tekerés helyett inkább gyalogol. Van úgy, hogy nyolc kilométert is naponta, ami azért sem lehet egyszerű, mert a táskája 10-12 kilót nyom a vállán. 

– A postától gyalog megyek végig a területemen, hazafelé pedig felszállok a buszra. Nekem ez nem okoz gondot. Néha egy-egy lakó megkínál üdítővel, van, hogy étellel is. Olyankor pár percre megpihenek, aztán megyek tovább – magyarázza a kézbesítő. 

Van olyan ház, ahol jó mélyen be kell nyúlnia a kerítésen a postaládához, de az ő területén nincsenek nagytestű kutyák, így ő nem hord sípot a táskájában. Ám vannak kollégái, akik máshogy nem tudják bedobni a küldeményeket, csak ha a síppal arrébb tessékelik a négylábúakat.

Istvánnak a munka után kezdődik a második műszak. Hat gyermeke mellett sosem unatkozik. A legnagyobb már gimnazista, a legkisebb 15 hónapos. 

– Aznap, amikor megtudta a családom, hogy győztem, későn értem haza, de egy üzenettel vártak. Kiírták az ajtóra, az üzenőfalra, hogy te vagy a legjobb – idézi fel István. – A munka és a gyerekek mellett nem nagyon van szabadidőm, de ha esetleg mégis akad, szeretek filmet nézni vagy zenét hallgatni. Ha egyszer sok időm lesz, Stephen King-regényeket fogok olvasni – mosolyog az év példaképe. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088809_auto_resized.png
origo.hu

"Eredeti cicije van?" – kikérdezte barátja a Házasság első látásra szereplőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711679111
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090122_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Annyit nyert a lottón, amiből élete végéig hetente vehet magának egy Lamborghinit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084803_auto_resized.jpg
vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088272_auto_resized.jpg
ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090505_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711679111
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090958_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

8 szuper töltött tojás, amit kár lenne kihagyni húsvétkor!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711679111
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079298_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Kiszállok" – Ennyi volt, Till Attila elbúcsúzott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091871_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Bejelentést tett Király Viktor, holnaptól így fog élni

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/PYCAtXdhmh9LsdnAirr_T21AcF0Nlkx-6--SdEnTg2g/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAxMGQ1MWRmNjk5YTQ5ODU4NDVkNzc1MzQ3MmQwODQ1.jpg
Aktuális

"Együtt nézték a futamot" - Szívszorító: egymás mellett halt meg apa és fia a tragikus lábatlani ralin

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei