Aktuális

Műtétje előtt fulladt meg a kórházban Ferenc

R. K.

Létrehozva: 2019.07.23.

Kiújult tüdődaganata miatt került kórházba Küzdő Ferenc, ám váratlanul meghalt a beavatkozás előtt. Gyászoló felesége, Kati szerint megfulladt, mert többször leesett róla az oxigénmaszk.

Tapintható a csend a szabolcsi tanyán, amikor a Bors munkatársai megérkeznek. A fák, bokrok halk neszét egy-egy kukorékolás vagy nyávogás zavarja meg, különben szomorú némaság honol. Otthonában fogad minket a férjét elveszített Küzdő Ferencné Kati, aki közel negyven év házasság után idén márciusban veszí­tette el a férjét. Ferenc 78 éves volt.

– Ferinek tíz évvel ezelőtt a jobb tüdejét egy rosszindulatú da­g­a­nattal műtötték, de egészségesen jött haza. Az operáció sikerült. Hosszú idő után, 2018 tavaszán egy vizsgálat során a bal oldali lebenyen azonban találtak egy elváltozást a doktorok, és mű­tétet javasoltak – emlékszik vissza a Borsnak Kati. Ferencet ezután kórházról kórházra „dobálták, mint a forró krumplit”, majd az orvosok arra jutottak: fizikailag nem állt ké­szen arra, hogy rizikómentesen megműtsék.

– Egy megerősítő terápiát ja­vasoltak március 25-i időponttal, majd utána jöhetett volna az operáció. De az időpont előtt már körülbelül egy hetet a kórházban feküdt. Ezt megelőzően szinte végig otthon kellett ápolni, ami szörnyű volt. A felkészítő kezelése előtt pár nappal aztán váratlanul lekerült az elfekvőbe, amit nem is nagyon értettünk… Március 22-én annyit közöltek: Feri el­hunyt, a halálát pedig fulladás okozta. Pedig minden rendben ment volna, ha egyből kiírják műtétre, és nem várnak – mondja Kati, aki emiatt is képtelen belenyugodni férje értelmetlen halálába. Azonban a kórházban furcsa észrevételt tettek.

– Amikor bent voltunk nála, folyamatosan leesett róla az oxigénmaszk, főként, amikor fordult. Napi több órát töltöttünk vele, közben nemegyszer vissza kellett tennünk a szerkezetet, hiszen anélkül fuldoklott, nem illeszkedett rá – idézi fel Kati. Férje közben panaszkodott is, hogy nem kap levegőt, de nem figyeltek rá. – Ebbe nem nyugszunk bele, szerintünk ez is hozzájárult a halálához! A diagnózis elején kellett volna megműteni. Ha ezt az orvosok betartják, még most is élne a kedvesem! – fakad ki az özvegy, aki szeretne jogi úton elégtételt venni.

Kerestük az érintett kórházat is az üggyel kapcsolatban, várjuk a válaszukat.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144289_auto_resized.jpg
origo.hu

Migránsok okozták balesetet a Liszt Ferenc repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt - fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713554112
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141581_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144129_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A CIA vezetője szerint Ukrajna idén elveszítheti a háborút

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142129_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139181_auto_resized.jpg
vg.hu

Dől a pénz a leggazdagabb magyarhoz, rengetegen akarnak vele üzletelni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713554112
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135104_auto_resized.jpg
astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713554112
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713554112
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól