Aktuális

Műanyag palackból készít alkatrészt a Ford

M. G.

Létrehozva: 2013.03.17.

Már régóta vastagon benne van a szicíliai maffia a megújuló energiákat hasznosító üzletben. Miután egy országos bűnbanda már lebukott Itáliában, kiderült, hogy nem csak abban, hanem a hulladék újrahasznosításában is igyekszik megvetni a lábát. Nem véletlenül, ma már óriáscégek termelnek profitot fenntarthatóságból.

A logisztikai szolgáltatásairól ismert DHL vállalat nem pusztán a hulladék összegyűjtéséből és annak újrahasznosításából szerzi bevételeit, de tanácsot is ad a vállalatoknak, hogyan lehetne hatékonyabban és fenntarthatóbban csomagolni termékeiket. A cég a hatékonyság mestere, az ­ügy­fe­lek a DHL adatbázisaiban ugyanis több mint négymillió változatos csomagolási formához férhetnek hozzá.

Régóta köztudott, hogy az eBay (internetes aukciós weboldal) segít kiüríteni a szekrényedet, a pincében talált kincsektől pedig megszabadít, miközben megbirkózik az elektronikus kereskedelem kuszaságaival. Az eBay ráadásul olyan széles spektrumú kereskedelmet tesz lehetővé, amelyen a használt berendezésektől kezdve a csomagolóanyagokon át egészen a trágyáig minden furcsaság elérhető, így csökkentve a háztartások által indokolatlanul megtermelt szeméttömeget.

A Ford Motor Company ­rég­óta működik együtt olyan neves partnerekkel, mint a Repreve, amely az autómodellekben is sokoldalúan felhasználható anyagokat gyárt újrahasznosított műanyag palackokból. Az alapanyag olcsó, a belőle gyártott alkatrész ­vi­szont minőségi. A Ford ezzel a törekvésével az egész autóipar számára követendő példát mutatott.

Ez a három vállalat természetesen töredéke azon cégeknek, amelyek akár külső nyomásra, akár belső ­indíttatás­ból a fenntarthatóság felé fordultak.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142666_auto_resized.jpg
origo.hu

Elárulta, milyen nőre vágyik a TV2 sztárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713540618
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134554_auto_resized.jpg
vg.hu

Ő Bíró Ada, a köztévé új mesterséges intelligencia műsorvezetője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142266_auto_resized.jpg
ripost.hu

Drámai dolog történt a vonaton: sikoltozva kért segítséget gyermekéhez az anya

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144818_auto_resized.jpg
vg.hu

Pécsen 60 milliárdos beruházásba kezd a British American Tobacco

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27217_resized.jpg?avcount=1713540618
origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144504_auto_resized.jpg
travelo.hu

Videó: Ilyen a mesés Szalajka-völgy egy amerikai youtuber szemével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713540618
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713540618
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/eHoVeyx6gIlDwR7p63pRcTgYlu0g8sySEhGhq5IsMus/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAzMjlkZWY5NTczZTQ5OGJiNjcyMzU4Mjc0Y2U2MmFk.jpg
Márka

A Mészáros-csoport megvásárolta a híres babaáruház-láncot