Aktuális

Mozifilm készül Stadlerről

D. P.

Létrehozva: 2017.12.03.

Filmet akarnak forgatni Stadler Józsefről. A másfél hete elhunyt legendás vállalkozó életrajzi könyve is nagyon erős szállal folytatódik.

Forrás: Végh István

Játékfilmet terveznek készíteni a 66 évesen elhunyt Stadler József életéből. A forgatókönyvet két hét múlva kezdik írni, az anyagot pedig „egy igen neves rendező” várja, hogy elkezdje a forgatást – értesült a Bors.

Hamarosan könyvben is folytatódik a vállalkozó kalandos élete – tudtuk meg Méry Pétertől, aki Peter Imrédy néven az első öt kötetet is írta. A hatodik rész 2006-tól napjainkig dolgozza fel Stadler életét, vagyis az utolsó tizenegy évről szól majd.

– Olyan dokumentumokat adott át nekem a halála előtt, amilyeneket eddig senkinek. Nagyon erős kötet lesz. Tanulságként szolgálhat majd azoknak, akiknek éppen felfelé ível a csillaguk: mit nem szabad és mit érdemes csinálni? – mondta sejtelmesen a készülő könyvről Méry Péter a Borsnak.

A harminckilenc kötetes író hozzátette: Stadler még a rossz dolgokról is vigyorogva beszélt, amikor együtt dolgoztak.

– Mivel szegény Józsi váratlanul meghalt, a könyv nem egyes szám első személyben íródik, mint az eddigiek. Inkább egy interjúkötetre hasonlít majd – magyarázta. A Stadler-story hatodik része januárra készülhet el, és az író szerint nagyon jó terjesztése lesz. 

Mint elsőként hírül adtuk, Stadler József ezen sorozat egyik kö­tetének de­­di­ká­lása köz­ben, egy solti kocsmában kapott agy­vérzést. Kómába esett, két hétig a dunaújvárosi kórház intenzív osztályán ápolták, de életét nem tudták megmenteni. November 21-én meghalt. Szülőfalujában, Akasztón temették el. Nem is olyan messze attól a stadiontól, amit a kilencvenes években saját pénzéből építtetett. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088809_auto_resized.png
origo.hu

"Eredeti cicije van?" – kikérdezte barátja a Házasság első látásra szereplőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26444_resized.jpg?avcount=1711632913
origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089846_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090198_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Világháború következik? Putyin megosztotta Oroszország terveit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086839_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087829_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Nem állnak ki Varga Judit mellett + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26445_resized.jpg?avcount=1711632913
origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075366_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088638_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Dráma! Máris kiadja felesége útját a TV2 sármos sztárja?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711632913
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091059_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Gyanítom, hogy elrabolták a 2 éves unokámat” – Kétségbeesve keresik az eltűnt Dankát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/HyNg7fMTwOcmysaFuxIGq_lc50m6cYrG6-8FVKJIdcI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM0MmI0Y2EwM2NjMzQyMjA5OGVkMzNhMTA5YjFkOTIy.jpg
Búcsú

A dokik azt mondták, csak megfázott: napokkal később elhunyt a tündéri négyéves kislány