Aktuális

Mozifilm készül a móri mészárlásról

Bors

Létrehozva: 2019.08.13.

Az egész országot sokkolta a 17 évvel ezelőtti, nyolc ártatlan ember meggyilkolásával járó móri bankrablás. A megrázó történéseket hamarosan a filmvásznon láthatjuk viszont.

A Magyar Nemzet még májusban szellőztette meg a hírt: egész estés játékfilm készülhet a móri mészárlásról. A lap akkor azt írta, hogy egy neves, nemzetközileg többször is elismert magyar producer, kiváló rendező és két sikeres forgatókönyvíró hónapok óta dolgozik a film megvalósításán.

A Bors most megtudta: a készülő alkotásban többek között a Testről és lélekről című film producere, a Balázs Béla-díjas rendező, Muhi András is közreműködik, aki nagy megtiszteltetésnek, s annál is nagyobb feladatnak érzi, hogy részt vehet egy ilyen produkcióban.

– Bár a film még nagyon kezdetleges stádiumban van, és a forgatókönyvnek is csak az első változata készült el, azt azonban elmondhatom, hogy ha jövő év elején zöld utat kapunk a Magyar Nemzeti Filmalaptól, akkor 2020 február–márciusában neki is láthatunk a forgatásoknak – mondta a Bors megkeresésére a készülő film producere, Muhi András.

Ismeretes: 2002. május 9-én két férfi hatolt be a móri Erste Bankba. Amíg egyikük az ajtóban állva elterelte az érkezőket, a másik elkövető szisztematikusan végighaladva a fiókon végzett az összes ott-tartózkodóval. A rendőrség először K. Edét és H. Lászlót gyanúsította meg, a bíróság el is ítélte őket – tévesen. Később kiderült: valójában a veszprémi postásgyilkosság elkövetője, Nagy László és társa, Weiszdorn Róbert járt a fiókban, a párost 2007-ben fogták el. Az áldozatokat Nagy végezte ki, ő elítélése előtt öngyilkosságot követett el a zárkájában. Weiszdorn azóta is tölti életfogytiglani büntetését.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132436_auto_resized.jpg
origo.hu

Oroszország háborús üzenetet küldött Izraelnek és Iránnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17109149_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Hosszú Katinka döntése végleges, szomorú hírt közölt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132644_auto_resized.jpg
vg.hu

Mobilfox: kiderült, kinek köszönhető a Deák téri pénzhullás

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130547_auto_resized.jpg
ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27100_resized.jpg?avcount=1713249310
origo.hu

Sejtelmesen üzent Stana Alexandra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17116568_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Új funkciót kapott a Messenger, sokan fognak neki örülni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17127599_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A sztárjósnő elárulta, melyik pár marad együtt Házasság első látásra végén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132320_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Újabb sztárpár talált egymásra, mindenki őket nézte a verseny alatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122754_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/vBuKAJglqrtYE5JKhUXNdqvy-IDY6mGzEVuRlQ-w1SM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBkZWExOTUyZTM4NTQ0YmM5YThhMzIzYmM2MDk3MjAy.jpg
Botrány

Magyar Péter tüntetését a guruló dollárbotrány egyik cége szervezte

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Ae4RZb5-5qyhiL4m4yCopGRHVFB65IgKe8GwZUU2irc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBhNDA3MDYyYjExYjQwZDdhYTY1YzhjODM0ODU3MzAw.jpg
Hullámsír

Megdöbbentő fordulat a Hableány-katasztrófájában