Aktuális

Mosolygott a gyilkosságba keveredett fideszes képviselő

M. R.

Létrehozva: 2017.02.04.

Önimádó, indulatkezelési nehézségekkel küzdő, agresszióra hajlamos személyiségként festette le az ügyész G. Rolandot, Dunaújváros volt fideszes önkormányzati képviselőjét, akinek büntetőpere tegnap kezdődött a Szekszárdi Törvényszéken. 

Elfuvarozta a hullát

A férfi meglepően magabiztosnak, sőt vidámnak tűnt, annak ellenére, hogy bűnpártolással vádolják: az ügyész szerint G. Roland 2013-ban autójával egy vállalkozó dunaföldvári házához fuvarozta G. Antalt – az ő nevelt lánya a politikus élettársa –, aki megölte az áldozatot. G. Roland ezután segített a kocsija csomagtartójába rakni a holttestet, majd együtt lecipelték azt egy felújítás alatt álló dunaújvárosi ház pincéjébe.

Ott a másik két vádlott építési törmelékkel, majd betonnal fedte be a hullát, amiről gyilkosa leszakította aranyláncát, és a másik segítőnek, Sz. Józsefnek adta. Ő hallgatásáért további 1,3 millió forintot kapott G. Antaltól.

Eltörte a gégéjét

A vádirat szerint az érzelmileg ingatag, agresszív G. Antal áldozata barátja és alkalmazottja is volt. M. Antal azonban kirúgással, illetve azzal fenyegette meg leendő gyilkosát, hogy nem adja meg neki tartozását, hárommillió forintot. Miután egy kocsmában összevesztek, G. Antal kijelentette: addig fogja verni leendő áldozatát, amíg bocsánatért nem könyörög.

A gyilkosság brutalitása iszonyú haragról árulkodott: G. Antal szemből, puszta kézzel ragadta meg áldozata nyakát, majd addig fojtogatta, amíg el nem reccsent a gégéje. Eközben folyamatosan M. Antal szemébe bámult. A fojtás közben az áldozat hanyatt esett, gyilkosa pedig teljes erővel rázuhant, és tovább fojtogatta.

Hatalmas malőr

A teljes vádirat G. Antal vallomásán alapul, aki tavaly Ausztráliából hazatérve önként adta fel magát a nyomozóknak. Egyelőre nem tudni, hogy a férfi ártatlannak vallja-e majd magát, ugyanis egy kínos baki miatt a per félbeszakadt. Kiderült, hogy a vádlottak nem kapták meg a börtönben a nyomozati anyagot, így nem tudtak felkészülni a tárgyalásra. A per így március­ban folytatódik.

Hogy miért volt olyan vidám G. Roland? Az ügyész által nárcisztikusnak lefestett férfi szinte élvezte a rivaldafényt, pózolt a kameráknak. Ráadásul – egy gyilkossági ügyhöz képest szokatlan módon – ő és a másik két vádlott is engedte, hogy fotóik kitakarás nélkül jelenjenek meg. G. Roland tettéért legfeljebb öt év börtönt kaphat.   

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142856_auto_resized.jpg
origo.hu

Három autó karambolozott a Ferihegyi repülőtérre vezető úton, feszítővágóval mentik az embereket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713508510
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142554_auto_resized.png
metropol.hu

Ezt gondolják kollégái a Delta digitális műsorvezetőjéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135527_auto_resized.jpg
vg.hu

Csengeri óriásbörtön: zajlik a toborzás, kiderült, mennyiért keresnek dolgozókat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135573_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142089_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713508510
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713508510
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713508510
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/-JKg0O5mjMpAgSst6AB5EeypzTRT_q8XzMD_huMzjak/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwYTdhZGQ2Zjc2MDRmOGFiMmUzZjRlYmIwM2I0YTRi.jpg
politik

A közelgő európai választásokról tett bejelentéseket Orbán Viktor

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/AJBybZq_kkFjUfUJ90wiJ12QbCpIi6bRV2wuUdnjZcw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UxOGZlY2EyMjVmNjQ2YWRiNjQ1NmZlYTQ4NjI3ZDYy.jpg
Tragédia

Most jött: halálos baleset Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült