Aktuális

Mitől tartanak vonzónak mások?

Bors

Létrehozva: 2016.09.28.

A párra vágyók egyik nagy kérdése, hogyan válhatnak vonzóvá a másik szemében. Bár erről eltérő válaszok születhetnek, van néhány olyan szempont, ami a legtöbb férfi és nő számára lényeges.

Forrás: Thinkstock

A mondás szerint az ellentétek vonzzák egymást, egy kapcsolatban azonban általában azok az értékek tartják össze hosszú távon a párokat, melyeket egyformán fontosnak tartanak mindketten. Így hasonló alapelvek szerint élhetik az életüket, ez pedig kevesebb vitára és ellentétre ad okot. 

A VagyokNeked.hu társkereső oldal annak járt utána, hogy vajon miben kell a leginkább hasonlítania két egyedülállónak egymásra, hogy kialakulhasson köztük a kölcsönös szimpátia, amiből később akár életre szóló kapcsolat is válhat.

Akik most a szexualitásra tippelnek, távol állnak a valóságtól, ennél ugyanis még mindig van két erősebb terület, aminek hasonlósága vagy jobb esetben akár teljes egyezősége meghatározza két egyedülálló esetében, hogy kialakul-e közöttük vonzalom a megismerkedés során.

Te is szeretsz hegyet mászni?

A legelső tényező a társkereső életmódja, szabadidős tevékenysége. Ezen múlik leginkább, hogy kialakul-e kölcsönös szimpátia közöttük. Minél inkább hasonló életmódot folytatnak, minél inkább megegyezik a szabadidejük eltöltésének módja, annál valószínűbb, hogy vonzónak találják a másikat és folytatják az ismerkedést. 

Tízéves terv

Ezt követik az egyéni célok, a munkához és a pénzhez való viszony. Minél inkább hasonló a munkájuk, vagy hasonló a véleményük az anyagiakról, annál nagyobb az esély a közös vonzalom kialakulásának. Így azok, akik a mindennapokban a fogukhoz verik a garast, ne számítsanak hosszú távú boldogságra egy tékozlóval, még akkor sem, ha néhány fergeteges éjszakát töltöttek már együtt. 

De már százszor megmondtam…

Meglepő, de a kommunikációs, konfliktuskezelés során mutatott hasonlóságok csupán a negyedik helyen állnak, közvetlenül a szexualitás után. Sokkal fontosabb tehát, hogy minél több közös pont legyen két ember életmódjában, hobbijában, vagy akár az anyagi javakhoz és munkájukhoz való viszonyában, mint abban, hogy hasonlóan kommunikáljanak vagy szexuálisan megtalálják az összhangot.

Két gyereket szeretnék

És, hogy mennyire számítanak a közös gondolatok a családalapítással, családi élettel, otthoni értékekkel kapcsolatban? A fentiekhez képest szinte semennyire, a kapcsolat első fázisában, a szimpátia kialakulásánál legalábbis. Ezzel jó, ha minden egyedülálló társkereső tisztában van, mielőtt élete párját szeretné megtalálni egy on­line társkereső oldalon.

És mi van a külsővel?

Eric Hegman hamburgi párta­nácsadó szerint is többféle tényező alakítja ki, hogy ki válik számunkra vonzóvá. Ő a külsőségeket is figyelembe vette. Állítása szerint a vonzerőt számos tényező befolyásolja. Az emberek többsége vonzónak tartja a szabályos és szimmetrikus arcvonásokat, viszont a tapasztalata szerint egy kis folt, egy szépséghiba gyakran sokkal érdekesebb mások számára, mint a tökéletes szépség. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090027_auto_resized.png
origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711724418
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092490_auto_resized.png
metropol.hu

Bereczki Krisztián csak gépre kötve tud aludni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091212_auto_resized.jpg
vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088272_auto_resized.jpg
ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087833_auto_resized.jpg
vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711724418
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089365_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Elismerésre méltó átalakulás: 33 kiló mínusszal ma már boldogan néz tükörbe Adrienn

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711724418
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/BiLhZoiJLZoecHN2tdARsLp7kgqeN1LbGmGdE8OHAAo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjMzk4MGY0Mzk4MzRiYmQ4MzIzYjNhZTFmMTI4OWMz.jpg
Rejtély

Három embert letartóztattak, ám a kétéves Danka még mindig nincs meg

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/rRUHl9iDYnbZwZW6HUfDpmXFQ7gldwISUpAr27hKUnU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzlkNmU5MTU2YTVmZjRmN2U5MGUxZGFiZjZiMjE2ZTIy.jpg
Segítség

Szijjártó Péter: célba ért a magyar segítség