Aktuális

Miss Hungary: közbeszerzési referensből lett királynő – képek, videó

Hu-Zo

Létrehozva: 2016.12.19.

Forrás: Zsolnai Péter

– Cégek pályázatainak az összeállítását végzem, de ami igazán döntő volt az életemben, az az uszodához köt – mesélte a királynő. – Nem voltam nőies kislány. Kiskorom óta úsztam, aztán 15 éves koromig vízilabdáztam. Abban az időben próbálkoztam a modellkedéssel. Azt mondták, hogy nagyon szép arcom van, de a vízilabdás alkatom nem volt elég jó nekik. Minden fiatal lánynak álma, hogy az ő fejére kerüljön a korona. Sokat gondolkodtam rajta, hogy induljak-e, és most külsőleg és lelkileg is elég érettnek éreztem magam, hogy megpróbáljam – mondta Márta a Borsnak. 

Reményei szerint most a modellvilág is megnyílik előtte. Szeretné fotómodellként is bejárni a világot. Korábban járt Mexikóban, Ausztriában, Németországban, Olaszországban, Franciaországban. 

– Mexikóban különösen nagy feltűnést keltettem az eredeti szőke hajammal, de az igazán jó három hete Londonban történt, amikor kiutaztam édesanyámhoz. Vettem a fekete kabátomhoz egy fekete usankát, és naponta legalább tízen megállítottak, hogy tökéletesen illik hozzám. De a legjobb az volt, amikor elmentünk egy nagyon elegáns ruhaboltba, ahol komoly etikettszabályok vonatkoznak az eladókra. A vevőkkel minden személyeskedést szigorúan tiltanak. Nagyon sok mindent felpróbáltam. Búcsúzóul az idős eladó odajött és azt mondta, hogy magasan a legszebb nők kategóriájába tartozom. Jólesett – mosolygott Márta.

Királynő: Molnár Márta (22)

Első udvarhölgy: Vellai Vivien (25)

Második udvarhölgy: Elek Orsolya (22)

Miss Tini, kis hercegnő: Strommer Adrienn (16)

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713523512
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27208_resized.jpg?avcount=1713523512
origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138956_auto_resized.jpg
life.hu

Ha egyetlen kozmetikumot használsz lefekvés előtt, ez legyen az

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141917_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144003_auto_resized.jpg
life.hu

Friss fotó készült Diana hercegné végső nyughelyéről: különleges pillanatban örökítették meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27207_resized.jpg?avcount=1713523512
origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713523512
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143251_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143581_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fájó döntést hozott meg Nádai Anikó: súlyos katasztrófa történt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/cV_zKLJtUUAr_iyQKgLleOIJLP242xQtyUMr7jzKHzY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiNTBiYWU1YzZkYjRmMGE5MDg3Yjk3N2YxYjM3OTY2.jpg
béke

Orbán Viktor üzent a magyaroknak: "Csak a béke!"

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/-JKg0O5mjMpAgSst6AB5EeypzTRT_q8XzMD_huMzjak/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwYTdhZGQ2Zjc2MDRmOGFiMmUzZjRlYmIwM2I0YTRi.jpg
politik

A közelgő európai választásokról tett bejelentéseket Orbán Viktor