Aktuális

Mindenki meghökkent, amikor a szépségkirálynő egy valódi fotót posztolt magáról

Bors

Létrehozva: 2020.03.10.

Az egykori walesi szépségkirálynő, Lauren Parkinson szinte már mániákusan manipulálta fotóit, hogy azokon még jobban nézzen ki.

A 24 éves szépség elmondása szerint korábban úgy érezte, hogy még a saját barátainak is meg kell felelnie, és mindig olyan gyönyörűnek kell lennie, mint amilyen a fotóin. Ezek az elvárások azonban elviselhetetlen megfelelelési kényszert és szorongást váltottak ki belőle. Végül elege lett abból, hogy saját magának is hazudik, ezért úgy döntött, hogy megmutatja igazi arcát az Instagramon.

Parkinson bőrét ugyanis számtalan akné borítja, amit a fiatal szépség nagyon sokáig szégyellt.

– Az embereknek nem volna szabad rejtegetni aknés arcukat. Sajnos én is rendszeresen túlszerkesztettem a képeimet, szinte kényszert éreztem rá, hogy olyan fotókat posztoljak, amik megfelelnek a közösségi média elvárásának – mondta a fiatal lány.

Miután kiposztolta az első fotósorozatot valódi arcáról, még ő is meglepődött az emberek reakciójától.

– Rengeteg édesanya keresett fel, hogy elmondják, mennyit segítettek a fotóim tinédzser korú lányaiknak, akik éppen pattanásaikkal küzdenek, és nem mernek kimenni az utcára – mesélte büszkén Parkinson.

(via)

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143678_auto_resized.jpg
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713550211
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144014_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140755_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141894_auto_resized.jpg
travelo.hu

Hamarosan ennél az elbűvölő olasz tónál is fizetnünk kell, ha látni akarjuk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713550211
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713550211
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól