Aktuális

Minden ember ilyen kutyáról álmodik!

Bors

Létrehozva: 2016.09.05.

<p>Mindannyian remélhetjük csak, hogy lesz valaha egy olyan hűséges barátunk mint Maya.</p>

Forrás: Facebook

Maya a kétéves japán Akita Inu az elmúlt hat napot türelmes várakozással töltötte a spanyolországi Virgen de la Salud Elda kórház előtt, 22 éves gazdáját várva - számolt be a brit Metro.

Gazdáját, Sandra Iniestát szeptember 27-én vakbélgyulladás miatt vitték kórházba, majd még aznap sürgősséggel meg is műtötték.

Maya hat napot ült kötelességtudóan a kórház előtt, annak ellenére, hogy Sandra apja, Andres többször is megpróbálta hazavinni.

A kórház személyzete folyamatosan figyelte, hogy minden rendben van-e Mayával, mostanra pedig kisebb hírességnek számít a környéken a gazdájának való odaadásának köszönhetően.

Sandra apja szerint Maya teljes értékű családtag, és úgy gondolja, hogy a kutya tudja, mi történik. Szerinte hűségével azt szeretné gazdija tudtára adni, hogy nyugodtan lábadozhat.

Maya mellett a szintén japán Akita fajtájú Hacsi lojalitásával és hűségével még élete során a japán kultúra szimbólumává vált. Gazdáját, a Tokioi Egyetem professzorát mindennap kikísérte a pályaudvarra, este pedig kiment elé az állomásra. 1925 májusában a gazdi a napi rutinjuk szerint indult el dolgozni, de többet nem tért vissza. Kutyája azonban élete végéig, 9 éven át mindennap megjelent az állomáson és várt rá.

Hacsiról már élete során újságcikkek, később szobrok, könyvek és filmek is készültek. Talán a legismertebb ezek közül a Richard Gere főszereplésével készült amerikai film, melynek címe Hachiko-Hacsi a leghűségesebb barát.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089698_auto_resized.png
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711716014
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17078857_auto_resized.jpg
life.hu

4 csillagjegy szülöttei, akik hidegek, mint a jégcsap

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092242_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Maximilian Steinmann

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082095_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091237_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711716014
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17059938_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

10 tuti húsvéti sütemény, aminek a locsolók is elkérik a receptjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711716014
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1p7v0WWIfJgfw3caaqpXtxk0Bg3Byh3ANLOztvyMwWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZjMzA4OWRjZDBjNDQ0ZDY5ODc3ZmMxZTlhODYzNmFj.jpg
Robbanás

Tragédiába fulladt a nagypéntek Budapesten, megrázó részletek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét