Aktuális

Minden egyes nap az életét félti a nő, akiről egy bizarr elmélet hívői azt terjesztik: miatta van a világban koronavírus-járvány

Bors

Létrehozva: 2020.04.28.

Egészen szürreális összeesküvés-elmélet született - ám sajnos így is vannak jó páran, akik minden egyes szavát igaznak hiszik, és az asszony kivégzését követelik.

Egyik pillanatról a másikra vált rémálommá annak a nőnek az élete, akit egy bizarr összeesküvés-elmélet kulcsfigurájaként a koronavírus-világjárvány nulladik betegeként neveztek meg (tegyük hozzá gyorsan: minden bizonyítékot nélkülözve.)

Az amerikai asszony azóta nem csak a saját, de a családja, szerettei életét is félti. Ráadásul az eleinte csak a neten terjedő teóriát azóta már a kínai állami média is átvette - ám ők már úgy állítják be, mintha az egy komoly tényfeltáró újságíró munkája lenne.

A bizarr elmélettel az amerikai youtuber George Webb állt elő. Szerinte az USA hadseregének tartalékosa, Maatje Benassi volt az, aki a valamelyik katonai laborban kifejlesztett koronavírust eljuttatta Kínába, még az októberi, Vuhanban tartott 7. Katonai Világjátékok alkalmával - azaz gyakorlatilag személyesen neki köszönhető a jelenleg is tomboló világjárvány. Mindebből annyi igaz, hogy Maatje Benassi valóban a hadsereg alkalmazásában áll, és kerékpárosként valóban részt vett a vuhani játékokon - ez azonban épp elég volt ahhoz, hogy a minden alapot nélkülöző összeesküvés-elméletek megszállottjainak célkeresztjébe kerüljön.

Webb elméletének komolytalanságát az is jelzi, hogy még a népszerű DJ-t, Benny Benassit is belekeveri, mondván: nem csak hogy köze van a vírus elterjesztéséhez, de pont ezért nem is véletlen, hogy ő lett az első regisztrált koronavírus-fertőzött Hollandiában. Az olasz DJ (akit valamiért Webb hollandnak gondol) a CNN kérdésére elmondta: nem hogy első koronavírus-fertőzött nem volt egy országban sem, de egyáltalán nem fertőződött meg. Emellett soha nem is találkozott sem Maatje Benassival, sem a férjével, Mattel, és tudomása szerint nem is állnak semmilyen rokoni kapcsolatban.

Kínában tényként kezelték

A kínai The Global Times annak ellenére, hogy bizarrabbnál bizarrabb kijelentések vannak Webb koronavírus-elméletében, nem csak tényként vette át, de a teóriagyártót washingtoni oknyomozó újságírónak állította be. Még a kínai külügyminisztérium szóvivője, Zhao Lijian is az elmélet mellé állt - így nem csoda, ha Maatje Benassi félti az életét.

"Azt akarom, hogy mindenki hagyja abba a zaklatásomat. Túl messzire mentek és le kell állniuk. Nem tudhatod, mikor lesz valaki, aki a szüleit vagy a gyerekét vesztette el a koronavírus miatt, és azt gondolja, hogy mindezt én tettem" - magyarázta a CNN-nek.

Férje, Matt annyit tett hozzá:

Pár évvel ezelőtt rákkal diagnosztizáltak. Azt a helyzetet sokkalta könnyebb volt kezelni, mint ezt a mostanit."

A pár arról is beszélt a CNN-nek: hiába fordultak a YouTube-kommentek és fenyegetések miatt a rendőrséghez, hiába írnak olyanokat a hozzászólók, hogy "akinek köze volt a vírus elterjesztéséhez, azt ki kéne végezni" - amíg nincsenek konkrétan ellenük irányuló fenyegetések, addig a hatóságok tehetetlenek. A közösségi oldalakkal sem jutottak semmire: hiába vetették le az eredeti videót, az újra és újra felbukkan a YouTube-on.

A CNN egyébként kérdőre vonta az elméletgyártó Webb-et is, hogy milyen bizonyítékra alapozza a vádaskodását. A férfi csak annyit mondott: van egy forrása, akit nem akar felfedni.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186902_auto_resized.jpg
origo.hu

Presser Gábor és Koncz Zsuzsa árulásai – megszólal Nagy Feró

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27807_resized.jpg?avcount=1714987817
origo.hu

Macron újabb döbbenetes nyilatkozata háborúba taszíthatja Európát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192274_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Klopp egy kivételes játékosról beszél a Liverpool csapatából + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191546_auto_resized.jpg
ripost.hu

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192610_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Itt az újabb „elszigetelt eset”, ezúttal châteauroux-i módra – statisztikákkal fűszerezve

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27808_resized.jpg?avcount=1714987817
origo.hu

Továbbra is nagy a titkolózás Berki Krisztián haláláról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186108_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191492_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/hKEVzmPGk460qHOBbYIsxWREOb6uP7seusG3pw3etYo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkxYTQ4ODU1Mjk0YzQ4M2FhOGVmNWRjYzI2MGQ2NzVm.jpg
Elveszett

"Nem fogjuk feladni!" – beteg gyermeke milliós egészségügyi eszközét keresi egy édesanya

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/Pv-NIgas4GzIVdpZB5pZkb2gnhyrywnAP15ydF71f8k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3NDM3OWYwODc0YjQyYjY5YmViOTg4ZGI5MjU5MDI5.jpg
Odaadás

„Mama kétszer is életet adott nekem” – lánya életét mentette meg Erika