Aktuális

Milyen szülő vagy te?  - kérdezte az anyától a rendőr, miután kimentette a gyerekeit a kocsiból

Bors

Létrehozva: 2017.07.10.

Egy 6 éves kislány és egy 3 éves kisfiút hagyott a Lexusban egy vancouveri anya 20 percre, amíg vásárolni ment - írja a Mirror. Az ideges rendőr két tikkadt gyereket szedett ki az autóból és ezt követően kérdőre vonta az anyát, hogy ezt mégis hogy képzelte, hogy a tűző napon bent hagyta a gyerekeit a kocsiban. Azzal is fenyegette az asszonyt, hogy gondozásba veteti a gyerekeit a történtek miatt.

A helyi lapok szerint a rendőrök több hívást is kaptak, hogy két gyerek izzad a kocsiban, amellyel  a vezető nem az árnyékba parkolt. 20 perc alatt akár 50 fokra is felhevülhet egy autó belseje, amellyel egy fiatal szervezet sem igen tud megbirkózni. “Az ablakokat felhúzza? Nem érti, hogy a gyerekei veszélybe voltak? Akár meg is halhatta volna!” - így ordibált a rendőr az anyával, aki látható, hogy nem beszélt vissza.

A felvétel miután nyilvánosságra került,  a rendőrfőnök a beosztottja mögé állt és közölte, az embere igyekezett megértetni az asszonnyal, hogy halálos veszélyben voltak a gyermekei miatta. A bolt biztonsági kamerái szerint az asszony, nem csak beszalad egy vízért, hanem 20 percig vásárolt, amíg a gyerekek be voltak zárva a kocsiba.

A nőt a rendőrség nem vádolta meg semmivel, egyszerűen átadták az ügyet a családvédelmiseknek.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143853_auto_resized.jpg
origo.hu

Elképesztő, hogyan szállította rakományát egy autó a 3-as úton, ilyet még a Magyar Közútnál se láttak - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713539111
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143072_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144702_auto_resized.jpg
mandiner.hu

A Nike kissé merészre szabta az amerikai női atléták olimpiai meze bikinivonalát, a sportolók felháborodtak!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135573_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142089_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27217_resized.jpg?avcount=1713539111
origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142073_auto_resized.jpg
travelo.hu

Tengerimádók figyelmébe: Íme, Európa 25 legjobb tengerparti strandja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713539111
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713539111
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/eHoVeyx6gIlDwR7p63pRcTgYlu0g8sySEhGhq5IsMus/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAzMjlkZWY5NTczZTQ5OGJiNjcyMzU4Mjc0Y2U2MmFk.jpg
Márka

A Mészáros-csoport megvásárolta a híres babaáruház-láncot