Aktuális

Milliomosként szabadulhat a skálás gyilkos

L. B.

Létrehozva: 2018.02.15.

Jelentős vagyon üti a markát a négy ember haláláért felelős Bene Lászlónak. A skálás gyilkosként elhíresült férfi 20 éves büntetése két éve lejárt, de a bíróság azóta sem engedte szabadon.

Forrás: Délmagyarország

Töretlenül készül a szabadulásra és hamarosan a rácsok mögött válik milliomossá Bene László. A skálás gyilkos ügyvédje lapunkkal közölte: ügyfele a nem megfelelő börtönkörülmények miatt tart igényt többmilliós kártalanításra, az eljárás hamarosan lezárul, méghozzá Bene számára pozitív döntéssel.

– A családja már nem hiszi, hogy kijöhet, ezért eladták azt a lakást, amibe ügyfelem a szabadulása esetén költözhetett volna – magyarázta a Borsnak dr. Soltészné Nagy Katalin.

– Viszont a kártalanítási eljárás lezárultával jelentősen javulnak védencem életkörülményei, és ezt a feltételes szabadlábra helyezésről döntő bíróság is pozitívan értékelheti – tette hozzá a jogász, aki azt is elárulta: Bene a börtön falain belül egy szociális munkás tanfolyamra jár. Társaival jól kijön, a tanulásban pedig igencsak jeleskedik. Ha elhagyhatná a börtönt, az újonnan tanult szakmájában helyezkedne el.

Hogy vajon reális az esélye Bene szabadulásának? A skálás gyilkos a szegedi Csillag börtönben ül, 1996-ban kapott életfogytot, amely az akkori jogszabályok értelmében 20 évet jelent. Először 2016-ban vizsgálták meg a szabadlábra helyezés lehetőségét. Az elutasító döntés után a 65 éves férfit félévente felülvizsgálják, legközelebb májusban dönt felőle a bíróság. A jogszabályok lehetővé teszik, hogy amennyiben nem találják alkalmasnak arra, hogy visszailleszkedjen a társadalomba, úgy akár élete végéig bent tartsák. A többszörös rablógyilkost eddig több okból sem engedték ki: egyrészt elfogása idején többször is kijelentette, hogy nincs lelkiismeret furdalása, sőt élvezte, hogy társával élet-halál urai voltak. Erre későbbi tévés interjúiban is többször utalt. Másfelől sosem kért bocsánatot áldozatai hozzátartozóitól. 

Négy emberrel végeztek

Bene László társával, Donászi Aladárral öt év alatt 40 millió forintot rabolt, és négy embert ölt meg. 1992-ben közösen rabolták ki a Skála pénzszállító autóját, miközben az egyetemista kocsikísérőt megölték. Abban az évben lőgyakorlatot tartottak, ahol megzavarta őket két vadász, velük is végeztek. 1994-ben fogták el őket, Bene társa 2001-ben öngyilkos lett a rácsok mögött.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17147497_auto_resized.jpg
origo.hu

Újra hódít a retro butatelefon, pörögnek a Nokiák, Ericcssonok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27251_resized.jpg?avcount=1713630616
origo.hu

Felesége nélkül utazott el a Házasság első látásra sztárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143768_auto_resized.jpg
ripost.hu

Ennek a 4 csillagjegynek pénzt és bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27256_resized.jpg?avcount=1713630616
origo.hu

Felismerhetetlenre csúfította magát Margot Robbie

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144894_auto_resized.png
lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713630616
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713630616
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/PxjZ9F2sPI70UqFWvnitCE7p84fuU_mHHfmFiePqQUg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JhNzIzM2QxZGE3MzQyYjA4MzI5ODU5YzQ2ODUxOTEy.jpg
Segítség

"Elvesztettük a reményt" - Nincs menekvés a szili romházból, mégis ott élnek Erzsébeték - Fotók

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/2_G2BbD5rJO973e3CnrEbJU5Jx3bR5d0dE5sVBumpx4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzdhNDcwZTVhMzk4OTQyNzNiYWM0MDQ3MzY2M2VhODVl.jpg
Botrány

A Karácsony vezette Városházán landolhattak a Hídpénz-botrány lenyúlt milliói