Aktuális

Milliomos lett a sitten a battonyai rém

Bors

Létrehozva: 2019.07.25.

Habár soha az életben nem szabadulhat a börtönből M. Zoltán, a battonyai rémként elhíresült férfi benti létét jócskán megkönnyítheti az a summa, amihez a rossz fogva tartási körülmények miatt nemrég hozzájutott.

A magyar bűnügyi történelem egyik legkegyetlenebb bűntettét követte el a battonyai haláltrió: középkori módszerekkel kínozták 25 éves lakótársukat, Rékát, a holttestét pedig elásták. Ketten több mint 30 év múlva szabadulhatnak feltételesen, M. Zoltán azonban már sohasem hagyhatja el a Szegedi Fegyház és Börtön kapuját. Utóbbi önjelölt ügyvéd szerepében tetszeleg.

M. Zoltán az ész a börtönben

A nem megfelelő börtönkörülmények miatt ő is beperelte az államot, amiért nemrég milliók ütötték a markát – tudtuk meg a férfi egykori rabtársától. Információink szerint két és fél millió forint körüli összegről van szó.

– Zoltán jóval intelligensebb a rabtársainál, ezért rendszeresen tölti ki helyettük a kártalanítás iránti kérelmet, beadványt. Úgy tudom, nem dolgozik, de azzal, hogy segít, ő sem jár rosszul – tette hozzá forrásunk, aki arról is beszélt: M.-től nem fordultak el a szerettei, nagynénje máig tartja vele a kapcsolatot.

M. Zoltán hiába kapott jogerősen tényleges életfogytot 2015-ben, nem adta fel a re­ményt. A Bors információi szerint perújításon töri a fejét, aminek a beadása hamarosan megtörténhet. Ahogy nemrég megírtuk, a Szita Bence megöléséért szintén tényleges életfogytiglant kapott Kertész József is ugyanezzel próbálkozik.

Nemerét olvas

A battonyai rémmel 2014 februárjában készített interjút a börtönben a Bors. A pszichológiai tesztek szerint kimagasló intelligenciájú elítélt akkor azt állította: bűnös, de nem ölt embert. – Sokat olvasok, a kedvenc íróm Passuth László, de szeretem Nemerét is, és a vallásokról vagy a görög történelemről szóló írásokat is gyakran tanulmányozom. Imádom a művészetet, ha tehetem, rajzolok, festegetek – mondta akkor.

A pénzt ügyvédje számlájára kérte

Megkerestük a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának Kommunikációs Főosztá­lyát a férfi markát ütő summával kapcsolatban. Válaszukban azonban leszögezik: bármely fogvatartottal kapcsolatba hozható valamennyi adat, információ, ami a bv-szervezetnél keletkezik, bűnügyi személyes adatnak minősül. Így a hatályos jogi szabályozás nem ad lehetőséget, hogy információval szolgáljanak.

Biztos forrásból azonban úgy értesültünk: M. Zoltánnak valóban megítélték a pénzt, amit a bent használandó számlája helyett az ügyvédje letéti számlájára kért. Ilyen esetekben az előre megbeszéltek szerint a jogász „leveszi” a saját részét, a maradékról pedig a fogvatartott rendelkezik.

Nem vásárolhatnak bármennyit

Az elítéltek alapvetően telefonálásra és vásárlásra használhatják a pénzüket. A börtönökben hivatalosan működő, úgynevezett kiétkező boltok árai a kinti kiskereskedelmi árak körül mozognak. Azt gondolhatnánk, M. Zoltán a vagyonából vásárolt javakkal feljebb kerülhet a börtönhierarchiában, de az általunk megkérdezett szakértő szerint ez korántsem ilyen egyszerű. – Van egy felső ha­tára annak, hogy mennyi pénzt költhetnek, illetve mennyi árut vásárolhatnak a fogvatartottak. Erre azért figyelnek különösen oda, hogy egyikük se juthasson a megszerzett javak révén túlhatalomhoz, ami felborítaná a börtönviszonyokat. Az egymás közti kereskedés egyébként tiltott, de nyilván létezik – magyarázta a Borsnak az ügytől független jogi szakértő, dr. Tran Dániel. Beszédes tény, hogy a fenyítések közé tartozik a kiétkezés összegének a korlátozása is. 

Fogóval tépték ki Réka fogait

M. Zoltán, a férfi volt élettársa, Sz.-né K. Adrienn és a nő jelenlegi férje, Sz. Zoltán hosszú hónapokon keresztül kínozta a 25 éves B. Rékát, akinek szállást adtak. A többi között láncra verték, cigarettacsikkeket nyomtak el a bőrén, fogóval kitépték a fogait, leszedték a körmeit, izomstimulálóval áramot vezettek a testébe. Kötéllel húzták fel gerendára úgy, hogy a lába nem érte a földet. Holttestét halála után egy évvel, 2011. október 6-án találták meg az udvaron elásva. A tortúrák a horrorház „úrnője”, a két férfit egy­aránt befolyása alatt tartó Adrienn féltékenysége miatt kezdődtek. A későbbi áldozat, Réka ugyanis elkövette azt a hibát, hogy beleszeretett M. Zoltánba, Adrienn gyermekének apjába. A rendőrség M. Zoltán és Adrienn közös lányának, a kegyetlenkedések idején még csak 11 éves Cintiának a levele alapján kezdett nyomozni.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140396_auto_resized.jpg
origo.hu

Haalandot keresik, Ancelotti szemöldöke legyőzte Guardiolát - mutatjuk a legjobb BL-negyeddöntős mémeket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713475817
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142140_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141331_auto_resized.png
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Ide hallgass, te Magyar Péter!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140991_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713475817
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17124005_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

9 házi lagzis sütemény, amivel rengeteget spórolhatsz a frigy költségein

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713475817
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713475817
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139002_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137010_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze