Aktuális

Milliókkal verték át Bódi Csabit

H. G.

Létrehozva: 2018.06.20.

A tágas, új családi ház helyett albérletben kell meghúznia magát Bódi Csabinak, akit a saját rokona több tízmillióval károsított meg.<br />

Forrás: Móricz István

Napközbeni idegeskedés, álmatlan éjszakák gyötrik mostanában Bódi Guszti fiát. Pedig Bódi Csaba nem akart mást, csak annyit, hogy rendezett körülmények között élhessen együtt a családjával.

Azt szerette volna, ha fia, Csabika haza tudja majd vinni a feleségét, ha rászánja magát a nősülésre. Ezért a gondos apa el is adta korábbi otthonát, vett egy másik telket, és minden megtakarított pénzét az építkezésbe fektette.

Egy ideig nyugodt volt, hiszen egy kőműves rokonát bízta meg a kivitelezéssel, ám az álomból néhány hónap alatt rémálom lett. Bódi Csaba elkeseredetten nyilatkozott a Borsnak.

– Követni szeretnénk a roma hagyományokat, eszerint a fiamnak néhány éven belül meg kell nősülnie. Erre az alkalomra mentem bele az építkezésbe, hogy a bővülő családnak is legyen benne elég helye, és hogy majd külön lakrésze legyen mindenkinek. Ekkor döntöttem úgy, hogy elfogadom az egyik rokonom ajánlatát, aki építési vállalkozó, legalábbis ezt mondta – kezdte Csabi.

– Azóta több millió forint a károm, most dolgozunk a helyreállításon. Manapság borzasztó nehéz jó kivitelezőt találni, akiben meg is lehet bízni. Részben én, részben egy másik vállalkozó javítja ki a hibákat. Azt hittem, hogy megbízhatok a rokonomban, de sorra értek a meglepetések. Az hagyján, hogy mindennel késett, az új szakember furcsa dolgokat talált.

– Például „véletlenül” nem került be nyolc betonból készülő tartógerenda, ehelyett nekem kellett acélgerendával pótolni azokat hárommillióért. A többit inkább nem sorolom – panaszolta a Borsnak Bódi Csabi, akire rájár a rúd mostanában. Nemrég menet közben gyulladt ki alatta a kocsija. Egyelőre folyik a vizsgálat, mi okozhatta a súlyos üzemzavart.

Ráadásul trehány rokona miatt olyan sok pénze ment rá az építkezésre, hogy a hibák kijavítására már nem maradt anyagi fedezete. 

Hitelt kellett felvennie, hogy befejezze. Jelenleg a ház lakhatatlan, így amíg fel nem épül, egy kisebb házban húzza meg magát a Bódi família.

– Ez kicsit sok volt mostanában. Az autótűzben meg is halhattam volna. De a jóisten velem volt, és remélem, most is megsegít a házammal.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132752_auto_resized.jpg
origo.hu

Esküvőre készül Kiszel Tünde lánya

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27107_resized.jpg?avcount=1713246910
origo.hu

Oroszország háborús üzenetet küldött Izraelnek és Iránnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132795_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közel a végítélet? Beigazolódni látszik Nostradamus pusztító jóslata

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122197_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Üzentek az oroszok Zelenszkijnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17120112_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Nem is hinnéd, milyen gyakran kell felmosni, vécét pucolni vagy kimosni az ágyneműt!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17120913_auto_resized.jpg
vg.hu

Már csak a csoda segíthet: Varga Mihály rossz hírt közölt a nyugdíjasokkal – lehetett sejteni, hogy ez lesz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27100_resized.jpg?avcount=1713246910
origo.hu

Sejtelmesen üzent Stana Alexandra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17128562_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Nem a tisztítószeren múlik a siker – így lesz ragyogó és csíkmentes az ablaküveg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132320_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Újabb sztárpár talált egymásra, mindenki őket nézte a verseny alatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17123850_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Kisbabám” – Majka videóval jelentette be az örömhírt, záporoznak a gratulációk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132650_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Hiába kiabáltam, hogy állítsák meg" – piroson tekert át a hároméves kecskeméti kislány

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133443_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Egy méter mély vízbe fulladt bele egy férfi Oroszlányban

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Ae4RZb5-5qyhiL4m4yCopGRHVFB65IgKe8GwZUU2irc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBhNDA3MDYyYjExYjQwZDdhYTY1YzhjODM0ODU3MzAw.jpg
Hullámsír

Megdöbbentő fordulat a Hableány-katasztrófájában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/FtBFJc8Dms7mbbCoDWlvvoqmcWMj_63I81iJBWhHEUE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2I2NzM1YWFhNmFiZTQ3MjI4ZWUzNDM3N2U1YWRhOWEw.jpg
Tragédia

Új fejlemény a ráckeresztúri repülőbalesetben: ezért csapódhatott földbe a vezérigazgató gépe