Aktuális

Milliókért áll a kertben a páncélos kétéltű

Hu-Zo

Létrehozva: 2017.11.13.

Hétmillió forintért bárki tulajdonosa lehet egy igazi katonai különlegességnek. A Szovjetunió és utódállamainak egyik alap felderítő páncélosa volt a BRDM–2-es, a vízben is járó kétéltű, amit 1963-tól gyártottak huszonöt éven át. Magyarországon ma már mindössze ötven darab áll a honvédség szolgálatában, de amit nem használnak, piacra bocsátják. A Bors most egy autókereskedő oldalon bukkant egy 1980-ban gyártott darabra, amit a honvédség hirdetett meg. A hattonnás páncélost persze nem lehet csak úgy eladósorba állítani.

– A fegyverzetet ki kell szerelni vagy teljesen használhatatlanná tenni, a tornyát lehegeszteni, hogy ne foroghasson, a rádiót szét kell verni, csak úgy, mint a vízi közlekedést lehetővé tevő berendezést – sorolja a Borsnak Tóth Sebestyén a járművet hirdető cég, műszaki és fegyverzettechnikai felelőse.

A kétéltűért leszerelt katonák is jelentkeznek. Van, aki azért veszi meg, mert épp ezen szolgált, és most megengedheti magának, hogy egy ilyen álljon a kertjében. És persze civilek is keresik, van, aki falunapra, hogy a gyerekek játszhassanak vele.

– A fogyasztása 40–150 liter közötti, a tereptől függően. Közúti forgalomban nem lehet vele közlekedni, rendes forgalmi rendszámot sem kaphat – folytatja a szakember. Ha van egy kis birtoka, azon persze gond nélkül taposhat a vásárló. – Az egyik vevő az elmondása szerint azért vett ilyen harci járművet, hogy a földjén lévő, falak nélküli szobát – ami az anyósáéhoz hasonló ágyakkal, bútorokkal volt berendezve – ezzel lerombolhassa – nevet Tóth Sebestyén.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138617_auto_resized.jpg
origo.hu

Harry Kane még a Bayernt is tönkretette, rajta röhög a világ - mutatjuk a legjobb mémeket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27170_resized.jpg?avcount=1713401109
origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139035_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Kóbor János és Benkő László forog a sírjában” - Molnár György őszintén beszélt Cikivel való rossz viszonyáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139624_auto_resized.png
hirtv.hu

Vezércikk – Orbán Viktor az Európai Parlament vezetőinek leváltására készül + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134051_auto_resized.jpg
life.hu

Nem a férjéhez fordul Katalin a nehéz időkben: másik férfi a legnagyobb támogatója

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139544_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A renitens Kárpátalja – menekülés Zelenszkij földi poklából

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27157_resized.jpg?avcount=1713401109
origo.hu

Majd kiesnek a szűk felsőből Penélope Cruz hatalmas mellei

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135005_auto_resized.jpg
travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713401109
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713401109
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139350_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Versenyzőtársai céltáblájává vált a TV2 sztárja: Úgy éreztem, ez már sok, feladom az egészet!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27169_resized.jpg?avcount=1713401109
magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UVRAEPj92Rde_reGPCrh9iaTrDIK_5_6dA-lS3Set-0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE1MGEzMWU5ODljMTRlNTg4MTE3ZmYyMjI4ZjBlOTk3.jpg
Házborzongató

Rommá égett a fiatal szerelmesek háza - Nyolcadik hónapban lévő kismama és párja maradt otthon nélkül

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/unOv5ayKkWjYdvGJze0GYnDOOo7N4uZBfbD7h8RnrKc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2QzYWUyMzBkYzFmNzRhYzRiN2EwZWM0NjM4ZWRmMThm.jpg
dugó

Kilométeres torlódás Budapestnél - ma sem könnyű munkába jutni