Aktuális

Milliárdos üzletet hozott a Facebook atyjának a magyar puli

BoBe

Létrehozva: 2019.02.14.

– Ez a nyolcéves kutya az én csodafegyverem – áradozott magyar pulijáról egy igen sikeres üzletkötés után az amerikai milliárdos, Mark Zuckerberg. Erre minden oka megvolt, hiszen 19 milliárd dollárért (5377 milliárd forint) felvásárolta a fiatalok körében népszerű WhatsApp üzenetkezelő alkalmazást.

Pedig a tárgyalások kezdetben nem haladtak jól, a tulajdonos, Jan Koum nem akart megválni az értékes alkalmazástól, ám a fehér szőrű puli megoldotta a reménytelennek tűnő helyzetet. A parttalannak tűnő alkudozás közben ugyanis Beast egy hirtelen ötlettől vezérelve a multimilliárdos internetguru, Koum ölébe ugrott. A férfi játszani kezdett vele, szinte elolvadt a pulitól, az addig rideg hangulatú megbeszélés egyből oldottá vált, majd nem sokkal később egymás kezébe csapott a két üzletember. 

A csak Zucknak becézett Zuckerberg egyébként rajong a puliért. Évekkel ezelőtt azért utazott Magyarországra, pontosabban Kisújszállásra, hogy első kézből tudjon meg mindent a fajtáról. A Ludas Matyi Pulitenyészetnél járt feleségével, és egy egész estét töltöttek el ott azért, hogy minden hasznos információt megtudjanak a kutyák természetéről. A magyar felmenőkkel rendelkező Beast azonban nem a kisújszállási állományból származik, hanem már Oregon államban született, és nyolchetes korában került Zuckerbergékhez.

Beastnek külön Facebook-oldala is van, több mint 2,3 milliós követőtáborral. A kutyusról folyamatosan kerülnek ki képek, pózol a családdal fürdés közben, vagy éppen szőnyegnek álcázva heverészik a nappaliban. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083755_auto_resized.png
origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711717514
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092242_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Maximilian Steinmann

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086779_auto_resized.jpg
ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091212_auto_resized.jpg
vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711717514
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083183_auto_resized.jpg
travelo.hu

Egy magyar pilóta 12 ezer méter magasból lőtt csodás éjszakai felvételeket a Balatonról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711717514
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079298_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Kiszállok" – Ennyi volt, Till Attila elbúcsúzott

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1p7v0WWIfJgfw3caaqpXtxk0Bg3Byh3ANLOztvyMwWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZjMzA4OWRjZDBjNDQ0ZDY5ODc3ZmMxZTlhODYzNmFj.jpg
Robbanás

Tragédiába fulladt a nagypéntek Budapesten, megrázó részletek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét