Aktuális

Milliárdos cégcsoport tulajdonosa az eltűnt zongorista

D. Á.

Létrehozva: 2016.02.02.

Barátai sem tudtak arról, hogy a szegény zongorista egy milliárdos cég főrészvényese volna… Valami csúnya dolgot sejtenek a háttérben.

Elképesztő fordulatot vett az eltűnt zongorista ügye. A Bors elsőként hozta címlapon: november végén nyoma veszett az 54 éves Farkas Mihály Ambrusnak. Nem véletlenül foglalkoztunk ilyen kiemelten a dzsesszzongorista ügyével, ez az eltűnés ugyanis már akkor is több mint furcsa volt.

Ennél azonban sokkal különösebb dolog derült ki most. A hvg.hu írta meg: az anyagi gondokkal küzdő zenész – akinek a sörét is gyakran a barátai fizették – az egyik fő tulajdonosa egy, az állami közbeszerzéseken jól szereplő, milliárdos árbevételű cégcsoportnak, ugyanis ő az SDA-csoport tulajdonosának fő részvényese – legalábbis papíron...

Az SDA Informatikai Zrt. nyerte el például az Emberi Erőforrások Minisztériuma háttérintézményének, az Educatio Kft.-nek a megbízását, az egyetemeken használt Neptun szoftver továbbfejlesztésére. Erre a cég bruttó 924 millió forintot kapott.

A zongorista barátai ledöbbentek, amikor megtudták, hogy Mihály neve ilyen vállalkozások cégkivonatában szerepel.

– Sosem beszélt erről, pedig az egyik legjobb barátja vagyok. Azt viszont tudom, hogy az édesanyjától örökölt lakáson tetemes tartozás volt, és egy ismerőse, Fauszt Zoltán vette meg a lakást, ő pedig szívességből lakhat ott – árulta el a neve elhallgatását kérő férfi. Fauszt Zoltán az SDA Informatikai Zrt. mögött áll, és akinek a cégkivonatok szerint munkát ad Farkas, ugyanis a Rufusz Computer Zrt. egyik tulajdonosa a zongorista, míg vezérigazgatója Fauszt.

– Hallottam, hogy van valami vállalkozás, amiben Miska amolyan csendestárs, de nem tudtam, miről van szó. Nem hiszem, hogy bármi bevétele lett volna belőle, mert akkor nem lettek volna ilyen komoly megélhetési gondjai. Eléggé meglepődtem az információkat hallva, és nem tagadom, elindult az összeesküvés-elméletek gyártása. Nem értjük, miért nem mondta el nekünk ezeket – árulta el Farkas egy másik barátja.

Millió kérdés vetődik fel az ügyben. A Bors megtudta, az új információk miatt a rendőrség ismét felkereste a zongorista barátait, de ők nem tudtak segíteni pluszinformációkkal.

Fauszt Zoltán a titkárnője szerint szabadságát tölti a héten.

A BRFK sajtóosztálya a Bors hétfői megkeresésére közölte: a II. kerületi rendőrkapitányság körözési eljárás keretében folytatja az eljárást. Az eltűnés kapcsán a jelenlegi adatok szerint nem merült fel bűncselekmény gyanúja.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143561_auto_resized.jpg
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713573018
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145426_auto_resized.png
metropol.hu

Széteshet Szoboszlai Dominik csapata, Klopp után egy másik kulcsember is leléphet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133435_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Milák Kristóf és Kós Hubert számára is fontos hír érkezett Amerikából

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142083_auto_resized.png
metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145642_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Felgyújtotta magát egy férfi a New York-i bíróság előtt, ahol Donald Trump büntetőpere zajlik + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713573018
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144082_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megszakad a szív: Vilmos herceg fakanalat ragadott, de közben is feleségéért aggódott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713573018
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713573018
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145196_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143582_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól