Aktuális

Miközben Orbán beszélt, tüntetők csaptak össze

MTI

Létrehozva: 2016.03.15.

Ma, 168 évvel ezelőtt az európai népek nagy szabadságharcai után "a mi közös otthonunk, Európa nem szabad" - fogalmazott Orbán Viktor miniszterelnök március 15-i ünnepi beszédében kedden Budapesten, a Magyar Nemzeti Múzeumnál.

Sorfal a híveknek

Lengyel zászlóerdő, csípős hideg és eső várta Orbán Viktort a Múzeum körúton, amelyet végül nem zárt le a kormányfőt védő Terrorelhárítási Központ (TEK). Viszont több száz rendőr biztosította a környéket, az utcákon több tucat rendőrautó parkolt. A Kálvin téren sorfallal választották szét az Orbán-híveket és azt a több száz, hangos tüntetőt, akik eredetileg nem is akarták megzavarni a kormányfő fellépését. Büki Zoltán szervező arra kérte a felvonulókat, hogy a beszéd alatt némán, hátukat mutatva tiltakozzanak.

B*sszátok meg!

De az indulat erősebbnek bizonyult.

- Diktátor! Orbán takarodj! K.rva anyád! - zúgott a tömeg, sípok és dudák kíséretében. A rendőrsorfal mögött, csendesen álldogáló lengyelek megilletődötten, szinte félve pillantgattak a túloldalra. Egy késve érkező lengyel csoport véletlenül a tüntetőkhöz csatlakozott, de a rendőrök átkísérték őket. Orbán két magyar híve viszont nekitámadtak a tüntetőknek. Egy táblát tartó demonstrálót támadtak meg hátulról, de a rendőrök gyorsan kiemelték őket. Az egyik férfi megrúgta az egyik rendőrt, miközben azt ordítozta: B..sszátok meg, én Orbánnal vagyok!

Mindenkinek beszólt

A miniszterelnök beszédében, amelyet egy kivetítőn lengyelül feliratoztak, a tüntetőknek is üzent: szerinte a hangoskodóknak nincs gazdaállata, és külföldi támogatás nélkül el fognak sorvadni. A szónoklat javarészt a bevándorlásról szólt. Orbán szerint Európa nem szabad, mert tilos kimondani, hogy a migránsok bűnözést és terrort hoznak magukkal. A bevándorlást kitervelt akciónak nevezte. Ha ezt meg akarják állítani, először Brüsszelt kell megfékezni.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086208_auto_resized.png
origo.hu

Óriási meglepetés: nem lesz ott a foci-Eb-n a korábbi győztes

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26453_resized.jpg?avcount=1711664711
origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080249_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Extrém drága kocsiban fotózták le Balogh Edinát, mindenkinek leesett az álla ettől a csúcsjárgánytól

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082861_auto_resized.jpg
mandiner.hu

„Egy hete még tudtad, de segítek!” – Hont András rövid időn belül másodszor is keményen odaszúrt Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090909_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083342_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Meghan Markle felkereste Katalin hercegnét, a súlyos betegség megváltoztathatja a családi viszonyokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711664711
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17025426_auto_resized.jpg
astronet.hu

Nagy tavaszi szerelmi horoszkóp 2024.: nem fogunk unatkozni a következő időszakban…

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711664711
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyerekként is nehéz volt, na de most megbirkózol-e ezzel a helyesírási teszttel?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei