Aktuális

Migránsok verhették szét Attila arcát

R. K.

Létrehozva: 2016.09.23.

Álmában leptek meg egy magyar sofőrt csütörtök hajnalban Franciaországban. A 49 éves Bárándy Attila Angliába tartott, előtte a menekülttáborok miatt veszélyesnek tartott Calais közelében megpihent egy parkolóban. Lapunkat felesége tájékoztatta a részletekről, de délután maga a kamionos is megszólalt az M1 állami hírcsatornán.

Elmondta: hajnali négykor arra kelt, hogy az autója nagyon mozog alatta. Mikor kinézett, egy-két alakot látott a kamion végénél. Miután kiszállt, négyen támadtak rá. Nem csak kézzel, de kombinált fogóval és vasrúddal is ütni kezdték. Visszament a fülkébe, de a két oldalablakot rátörték, bemásztak a kamionba, és tovább ütlegelték. Az autóval nem tudott elindulni, mert tiszta vér volt. Végül egy francia autóst kért meg, hogy hívja a rend­-őröket.

Attila súlyos sérüléseket szenvedett: az arcát több helyen össze kellett varrni, a műfogát kiverték, több pedig meglazult. Felesége az eset után érthetően nagyon aggódott érte:

– Mikor felhívott, alig értettem, hogy mit mond. Iszonyatos rettegés volt a hangjában. Hívtam a munkáltatóját, a fuvarozócéget, ott azt közölték, hogy minden rendben van vele... Utána azonnal a franciaországi magyar konzulátushoz fordultam – nyilatkozta a Borsnak zaklatottan Török Mária, aki szerint a cég nem kötött a férjére biztosítást.

A debreceni kamionos csütörtök este elhagyhatta a kórházat, rengeteg fájdalomcsillapítót kapott. A péntekre virradó éjszakát egy szállodában töltötte.

– Négykor arra riadtam a hotelben, hogy vernek. Nem tudtam visszaaludni, sírtam. Halálközeli élmény volt, nem tudtam, hogy mi lesz ebből, egyáltalán túl­-élem-e – árulta el a férfi.

Munkáltatója két sofőrt küldött érte, várhatóan ma hozzák haza. Családja valószínűleg feljelentést tesz. A francia rendőrök tegnap kihallgatták Attilát, és elszállították a járművét, de a tetteseket nem találják.

– Csak szívószállal tud enni. Állatként bántak vele, lelkileg teljesen megtört, rémálmai voltak – mondta aggódva Mária.

Fuvarozni nem veszélytelen

A kamionsofőrök elleni támadások nem feltétlenül köthetők össze a migránsokkal. Nagyon sok rablást helyi bűnözőcsoportok követnek el – mondta Kaiser Ferenc biztonságpolitikai szakértő az M1 állami hírcsatornán. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense hozzátette: a kamionos pihenők egy része Magyarországon sem biztonságos, több helyen tolvajokra figyelmeztető táblák is ki vannak téve.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146195_auto_resized.jpg
origo.hu

UFO-k miatt riasztották a segélyhívót, a rendőrök sem hittek a szemüknek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27221_resized.jpg?avcount=1713603311
origo.hu

Kiderült, hogy mikor térhet vissza az Uber Budapestre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146103_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Kezdődik a kampány és az ajánlásgyűjtés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142129_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146188_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Üti-veri egymást a DK és a Kutyapárt a Hegyvidéken

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27234_resized.jpg?avcount=1713603311
origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146288_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. április 20-26.: Nehézségeket jeleznek a bolygók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713603311
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713603311
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146291_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: egyetlen páros döntött az együtt maradás mellett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27241_resized.jpg?avcount=1713603311
magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/2_G2BbD5rJO973e3CnrEbJU5Jx3bR5d0dE5sVBumpx4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzdhNDcwZTVhMzk4OTQyNzNiYWM0MDQ3MzY2M2VhODVl.jpg
Botrány

A Karácsony vezette Városházán landolhattak a Hídpénz-botrány lenyúlt milliói

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban