Aktuális

Migránsnak nézték és leszedték a buszról a népligeti pályaudvaron

R. K.

Létrehozva: 2017.08.12.

Botrányos események játszódtak le múlt szombaton a népligeti buszpályaudvaron. Egy Bécsben élő nigériai édesapa az öt- és a hároméves kisfiával szeretett volna hazautazni az egyik busztársaság járatával, amikor is váratlan akadályba ütköztek.

– Mindhármuknak érvényes jegyük volt a buszra, de a sofőr emelt hangon közölte velük, hogy nem viszi el őket – mesélte a Borsnak a nigériai férfi magyar felesége, Tekla, aki ezúttal nem tartott a családjával. – Azt mondta: gyerekülés nélkül biztosan nem szállhatnak fel. Egyáltalán nem értették, mivel korábban már többször is utaztunk ezzel a társasággal, és soha senki nem problémázott ezen. Beígérték, hogy a következő járatra szereznek nekik, de ebből végül semmi sem lett – fakadt ki.

Az édesapa ezt követően emelt hangon próbált megoldást találni a pályaudvaron. Ekkor egy nő váratlanul nekiesett, így a helyszínre kihívták a rendőröket.

– A férjemet több utas is migránsnak nevezte, pedig ő csak azon értetlenkedett, hogy miért nem segítenek nekik. A nővel együtt bevitték őket kihallgatásra a rendőrségre. Mindkét fiam rettegett a félelemtől, hosszú órákat töltöttek odabent. Bécsben szándékosan magyar nyelvű óvodába járatjuk őket, de a kicsik most azt mondják: soha többet nem akarnak Magyarországra jönni – keseredett el Tekla. A család végül egy hatórás kálvária után vonattal jutott haza Bécsbe.

Kerestük a FlixBus busztársaságot, akik arról tájékoztattak: a szabályzatuk előírja, hogy a kicsik a biztonság érdekében csak gyermeküléssel utazhatnak. Ezt az utasoknak kell biztosítaniuk, így a buszsofőr nem hibázott. A rendőrség szabálysértési eljárás keretében nyomoz.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141572_auto_resized.jpg
origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713584111
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144868_auto_resized.jpg
ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145007_auto_resized.png
hirtv.hu

Olyan történetet idézett fel Orbán Viktor, amitől ledöbbent a hallgatósága + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713584111
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143035_auto_resized.jpg
travelo.hu

Videó: Anyukája mellett szinte eltörpül a Szegedi Vadaspark legújabb, cuki lakója

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713584111
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713584111
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143582_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól