Aktuális

Micsoda lánykérés!

Reim Károly

Létrehozva: 2016.10.15.

Élete legnagyobb meglepetésében volt része egy tatabányai lánynak. Pataki Nikolett nemrégiben a világ egyik legismertebb látványosságánál, a kínai nagy falnál járt, és külföldi barátja, Yotam ott kérte meg váratlanul a kezét.

A Bors korábban már írt a 25 éves Nikiről, aki a világ legdrágább ingatlanjait értékesíti Hongkongban. Barátjával három éve van együtt, és bő egy esztendeje költöztek ki az ázsiai nagyvárosba, ahol minden a pénz körül forog, és a hétköznapok – ahogy mesélte – rendkívül pörgősek. Emiatt is utazott párjával Pekingbe egy hosszú hétvégére, és természetesen a kínai nagy falhoz is ellátogattak.

– Akkora hatással volt rám egy gyerekkoromban hallott mese, hogy már régóta látni akartam. Annak idején felfogni sem tudtam, hogy hogyan nézhet ki egy ilyen több ezer kilométeres építmény. Húsz év elteltével végre sikerült eljutnom oda – mondta lapunknak Niki, akit a túra során nagy meglepetés ért.

– Nagyon meredek volt a fal, igencsak elfáradtunk, mire azon a szakaszon a legfelső bástyához értünk. Egyből leültem kipihenni magam. Ekkor a barátom, Yotam váratlanul letérdelt elém, elővett egy gyűrűt, és megkérte a kezemet. Szóhoz sem tudtam jutni, azt hittem, hogy képzelődök. Természetesen boldogan igent mondtam. Kiderült: friss vőlegénye régóta készült az eljegyzésre, csak a tökéletes helyszínre várt. Megtalálta: a tatabányai lány ezt a napot sosem felejti majd el. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090252_auto_resized.png
origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot, késsel fenyegette, gyakran bezárta - borzalmas részletek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711698011
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089525_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086745_auto_resized.jpg
ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087833_auto_resized.jpg
vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711698011
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091619_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 29.: Túlcsordulnak az érzelmek nagypénteken

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711698011
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/72Cjs82PCBFRY-f_4a-SA4Qf8FwuQl3cYT0qo2nU9Bo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiNDhiYmViYjhlNjRmOWM4NmQ0YWUyNTExYTQ1NTlk.jpg
Tragédia

Robbanás történt Budapesten: egy ember meghalt, többen megsérültek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/HIf_0xuUVsMIc5wXgbn4ug5SYgYu5e8W1LvNPHBoRSg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2YzQyNTM5ZDA2MjRkMjA4NWQzMTE2NzYzYjZiZjNj.jpg
Óraállítás

Ezt még gyorsan mindenkinek meg kéne csinálnia, mielőtt átállítjuk az órát!