Menekülttábort építenének a magyar határhoz

A magyar határtól mintegy harminc kilométerre fekvő Tasnádon nyitna menekültszállót a román kormány. A Szatmár megyei településen hatszáz, elsősorban szír migránsnak adnának átmeneti otthont, annak ellenére, hogy mind a település vezetése, mind a lakosság élesen tiltakozik ez ellen.

Kereskényi Gábor, az RMDSZ Szatmár megyei parlamenti képviselője a Magyar Idők megkeresésére elmondta: a kormány illetékesei senkivel nem egyeztettek előzetesen, még az önkormányzat tagjait sem értesítették az elképzelésről.

- Amint tudomást szereztünk a tervekről, tiltakozó akció indult, sikerült összegyűjteni több ezer aláírást. Jómagam interpellációt nyújtottam be Petre Toba belügyminiszternek, erre azonban a mai napig nem kaptam hivatalos választ - mondta a képviselő.

Szerinte Szatmár megye földrajzilag sem indokolt helyszín, hiszen több mint 500 kilométerre van a délnyugati határrésztől, ezért ésszerűbb volna Temes vagy Krassó-Szörény megyében elhelyezni a migránsokat.

- A legjobb megoldás az lenne, ha Románia is kerítést húzna az adott határszakaszra. Talán még nem késő észbe kapni, hiszen a menekültáradat nem fog enyhülni. - vélekedett.

A román belügyminisztérium a Tasnádon található régi csendőrlaktanyában helyezné el a menekülteket, ennek korábban csak egy részét újították fel.