Megverte szeretőjét a szombathelyi férfi, majd meg is ölte, mert félt a bosszújától

Megverte szeretőjét a szombathelyi férfi, majd meg is ölte, mert félt a bosszújától

gyilkosság
PUBLIKÁLÁS: 2018. május 27. 19:00
Élettársa háta mögött folytatott tikos viszonyt egy gimnazista lánnyal egy szombathelyi férfi, azonban, mikor barátnője teherbe esett, megijedt, hogy a lány elárulja kapcsolatukat, így hidegvérrel meggyilkolta.
Bors

Az akkor még gimnazista lány és a férfi egy elsősegélytanfolyamon ismerkedtek meg. A férfi az oktatás után felvette a lánnyal a kapcsolatot, és a közös érdeklődésből szexuális kapcsolat és évekig tartó titkos viszony lett. Kapcsolatuk alatt azonban a férfi többször is megverte a lányt, aki úgy döntött, hogy kiadja a szeretője útját, így az utolsó fél évben már alig találkoztak, főleg, miután kiderült, hogy a férfi élettársa gyereket vár. Azonban végleg mégsem szakítottak, a férfi többször is elment a lány lakására, aki kérdőre vonta szeretőjét a kettős élet miatt. Vitatkozni kezdtek, a férfi pedig úgy megverte a nőt, hogy annak a fejét a küszöbbe és az ajtófélfába is beleütötte. 

A vérben úszó nőt ezután magára hagyta, és nyugodtan sétált haza, út közben azonban megijedt attól, hogy a nő esetleg feljelentheti, vagy elárulhatja viszonyukat terhes barátnőjének, így úgy döntött: visszarohan, és megöli szeretőjét, a gyilkosságot pedig majd balesetnek álcázza.

Mikor visszatért, a pincelejáratban eszméletlenül fekvő fiatalt lerángatta a pincébe, egy éles gerendába verte a fejét, majd egy oszlopnak támasztotta. Ezután a lány telefonjáról felhívta saját magát, feltakarította a vérnyomokat, és elballagott a háztól, majd pár perc múlva saját telefonjáról felhívta a lány apját, akinek azt hazudta, hogy a lánya előbb hívta, és elpanaszolta neki, hogy leesett a pincébe. A férfi ezután visszament a házba, és látta, hogy szeretője nem lélegzik, így felcipelte a nappaliba, miközben bejelentette az esetet a mentőknek. A bejelentés közben azonban a nő váratlanul magához tért és sikoltozni kezdett, mire a férfi földhöz csapta a fejét, majd egészen addig szorosan befogta a lány száját és az orrát, míg a nő megfulladt. Mire a mentők kiértek, a férfi feltakarította a többi nyomot is, mire pedig az ápolók beléptek, úgy tett, mintha éppen aggódva próbálná újraéleszteni a nőt.

A férfi azonban lebukott, az ügyében több tárgyalást is tartottak, kedden pedig vélhetően ítéletet is hoznak majd. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.