Közel nyolc hónapja ül előzetes letartóztatásban az egykori dunaújvárosi kajakos, B. László, akit Novozánszki Fanni eltűnése után pár nappal letartóztattak, és a lány meggyilkolásával gyanúsítanak. Az egész országot lázban tartó krimi felderítésébe nemrég az FBI is beszállt, és két szövetségi nyomozó profilozta a gyanúsítottat.
Vizsgálták a személyiségét, a magatartását, családi és szociológiai hátterét, körülnéztek a lakhelyén, de az ügyben így sem történt előrelépés. B. László volt védőjétől megtudtuk, hogy az amerikai ügynökök után, most magyar pszichiáter vizsgálja unokaöccsét.
– Múlt héten igazságügyi elmeorvos szakértő vizsgálta meg a gyanúsítottat, de az eredményt még nem tudjuk. Egy ilyen szakértői vélemény normál esetben 30 nap alatt elkészül, de most, a nyári szabadságok miatt meglehet, hogy ez csúszni fog, de remélem, nem – számolt be a Borsnak a legújabb fejleményekről dr. Brodmann Péter, aki az ügyből való kizárása óta szívesen nyilatkozik, és ma is naprakész.
Az egykori védő nagybácsitól azt is megtudtuk, hogy az eredmény kulcsfontosságú lehet a nyomozók és az ügy számára, ugyanis heteken belül lejár az előzetes letartóztatás határideje.
– Úgy gondolom, augusztus 27-én a magyar igazságszolgáltatásnak már tényleg valami nagy dolgot kellene letennie az asztalra, ugyanis valakinek a nyolc hónapos fogva tartását már nem lehet arra alapozni, hogy „majd biztos megtalálják az eltűnt lányt”.
– Akit lehetett, kihallgattak, Lászlót már ötször is, és be is ismerte, amit elkövetett, többet meg úgysem fog, mert mást nem tett – mondta a nagybácsi, aki biztos benne, hogy nem lesz meglepetés az augusztusban bíró elé kerülő nyomozati anyagban: – Lászlót nyilvánvalóan beszámíthatónak nyilvánítják, hiszen az is – tette hozzá.
Azonban ha az egykori védő nagybácsinak mégsem lenne igaza, és B. Lászlót mégis elmebetegnek titulálják, meg is úszhatja a börtönt. Ugyanis, ha megállapítják, hogy a gyanúsított nem beszámítható, börtön helyett kényszergyógykezelésre küldik, így a beismert bűnrészességéért járó büntetése alól is mentesülne.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.