Aktuális

Megtörte a csendet Kim Dzsong Nam fia: Megölték az apám

Bors

Létrehozva: 2017.03.08.

Egy videót tett közzé egy férfi, aki elmondása szerint az észak-koreai diktátor meggyilkolt féltestvérének fia. Kim Dzsong Hanszol a felvételen felmutatja útlevelét is személyazonosságát bizonyítva. Emellett arról beszélt:

„A nevem Kim Hanszol, Észak-Koreából, a Kim család tagja vagyok. Az apámat megölték pár nappal ezelőtt, jelenleg anyámmal és lánytestvéremmel vagyok. Nagyon hálásak vagyunk (...)” – mondta, de az alábbi videó elnémul, mikor elmondja, kinek is hálásak.

A videót egy Cheollima Civil Defense nevű csoport töltötte fel, akiknek a védelme alatt áll most Kim Dzsong Nam családja, miután kimentették őket Makaóból.

A csoport – a Mirror cikke szerint – köszönetet mondott a  Hollandia, Kína és az Egyesült Államok támogatásáért. Illetve egy negyedik ország is segítséget nyújtott nekik, de azt nem nevezték meg.

A dél-koreai titkosszolgálat egy tisztviselője megerősítette, a videón valóban a meggyilkolt 21 éves fia látható.

Kim Dzsong Namot február közepén gyilkolták meg a Kuala Lumpur-i repülőtéren. A feltételezések szerint két nő a világ egyik legveszélyesebb idegmérgét kenték a férfira, aki emiatt nem sokkal később elhunyt. Dél-Korea szerint a férfit féltestvére, az észak-koreai diktátor, Kim Dzsong Un gyilkoltatta meg. Phenjan ezt tagadja, szerintük csak rájuk akarják kenni a balhét.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144875_auto_resized.jpg
origo.hu

Korlátozást vezet be az OTP májustól, ez az oka

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713559813
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144051_auto_resized.jpg
vg.hu

Beszakadt a forint, kilőtt az olaj, menetel az arany és hatalmas mínuszban Európa Izrael iráni csapását követően

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143898_auto_resized.jpg
ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145198_auto_resized.jpg
vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27220_resized.jpg?avcount=1713559813
origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144703_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 20.: az Ikreknek fontos felismeréseket hoz a szombat, a Mérleg menjen biztosra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713559813
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713559813
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól