Megtaláltuk a Király régi szerelmét – Háfra Mari: Jimmy a tenyerén hordozott

Felidézni is nehéz, hogy mikor adott utoljára interjút. Miért hallgatott ilyen sokáig?

Nem igazán szeretem a felhajtást, és különben sincs értelme bolygatni a múltat. Noha mindenre szívesen emlékszem, de jobban szeretek előre tekinteni. A jelenre és a jövőre koncentrálni.

Akkor beszéljünk először a jelenről. Hogy van most?

Köszönöm, nagyon jól. Nemrég egy ingatlanbizniszbe kezdtem, most azzal foglalatoskodom. Kifejezetten élvezem, amit csinálok, szeretek ráhangolódni az emberekre, kommunikálni velük. Mindig is társaságkedvelő nő voltam.

Mindemellett pedig büszkén mondhatom, hogy már harminc éve vagyunk együtt a férjemmel, és két csodálatos gyereket nevelünk. Dávid 19 éves, Áron pedig 15, úgyhogy az idő rohamtempóban szalad előre.

Nem hiányzik a régi élete? 

Nem igazán. Most is épp elég érdekes és mozgalmas, de tény és való, hogy ma már teljesen más úton járok, mint annak idején. Szerettem azt is. A bulikat, az éjszakai életet, a modellkedést, a pezsgést. Az is én voltam.

A múltamnak köszönhetően váltam azzá, aki most vagyok. Annak minden jó és nehéz pillanatával. Megedződtem. De hozzáteszem, semmit sem bántam meg, semmit sem csinálnék másképp. Minden az én döntésem, akaratom volt.

A Zámbó Jimmyvel való találkozása is? 

Igen. Nem tudom, és nem is akarom megtagadni Jimmyvel való kapcsolatomat. Szerencsés vagyok, hogy ismerhettem, és azt, amilyen viszonyban voltunk. Rendkívül színes egyéniség volt.

A mának élt, és ledózerolt mindenkit. Sokféle arca volt, attól függ, éppen mit hozott ki belőle az adott pillanat, a környezete. No meg persze a whisky és a nők.

Ön mit hozott ki belőle? 

Engem a tenyerén hordozott, de nem tagadom, hektikus volt a kapcsolatunk. A két végén égette a gyertyát, bár ezt a kifejezést nem igazán szeretem. Hol lent volt, hol fent.

Sok nő rajongta körül, és ő élvezte a közeledésüket. Bár nem mindegyikükét. Én nem tartoztam közéjük.

Tehát kiszámíthatatlan volt. 

Én inkább úgy fogalmaznék, hogy igazi művész volt.

Nagy érzelmi amplitúdóval rendelkezett, és szeretett élni. Minden inspirálta, nem véletlen, hogy ilyen mély érzésű dalokat írt, és azok a mai napig fennmaradtak.

Ön mit érez, ha meghallja a dalait?

Nyilván előtörnek az emlékek, de nem okoz gondot, hogy meghallgassam. 

A halála gondolom, jobban megérintette. Hogyan értesült a tragédiáról? 

Egy barátnőm hívott fel telefonon. Éppen aludtam, Dávid fiam négy hónapos volt, úgyhogy ki voltam merülve. Megdöbbentem. Nem tudtam hova tenni.

Ezer meg egy kérdés fogalmazódott meg bennem. Nem értettem, hogy miért kellett 25 évre titkosítani az aktákat, miért nem tudhatjuk, hogy mi történt azon a végzetes éjszakán. Aztán rájöttem, nem is ez a lényeg. Csak az, hogy elment, és nincs többé.

A temetőben meg szokta látogatni?

Nem. Dehogy. A temetésen sem voltam ott, és azóta sem jártam arra. Nem érzem szükségét.

Ezt Jimmy is így gondolná?

Azt nem tudom. De az biztos, hogy mindvégig figyelt engem. Figyelt rám.

A pályafutásomra, az életemre. Már rég nem volt közöttünk semmilyen kapcsolat, de a fél szemét akkor is rajtam tartotta. Mindig tudatta velem, hogy hol tart az élete, ha behívták egy tévéműsorba, vagy ha vett egy új autót, motort.

Tehát bízott abban, hogy egyszer visszamegy hozzá. 

– Lehet. De erre nem került sor. Én nem kerestem. Egyszerűen csak új életet kezdtem. Nélküle.