Aktuális

Megtalálták a világ legkedvesebb eladóját! Videó is van róla

Bors

Létrehozva: 2017.02.22.

Lauren Walker kisfiával ment el bevásárolni egy glasgow-i  élelmiszeráruházba. A kicsinek, Alistairnek viszont ez nem igazán tetszett és elkezdett nagyon sírni, anyukája már azon volt, inkább elhagyja a boltot, mikor segítségére sietett a bolt egyik alkalmazottja, Mubarak Ahmad.

Miután már a bevásárlás közben is segített Laurennek Mubarak, mikor a kasszához értek, a kassza másik oldaláról is támogatta az édesanyát. Elvette Laurentől Alistert, és míg egyik kezében a fiút tartotta, a másikkal a vásárolt termékek vonalkódját olvasta le.

A kisfiú pedig teljesen el volt ámulva, ahogy csipegett a pénztár, és ahogya a munkát végezte a férfi.

A Daily Recordnak Lauren úgy nyilatkozott: „Mubaraknak köszönhetően jóval élvezhetőbb volt a vásárlás. Úgy tett, mintha mi se lenne természetesebb, mint hogy így segítsen, és őszintén szólva, Alistar sem volt túlzottan feldobva, mikor eljött a búcsú ideje, és visszakerült hozzám.”

Lauren töltötte fel a kasszázásnál készült videót a Facebook-oldalára, és azóta rendkívüli népszerűségnek örvend.

Mubarak is nyilatkozott a lapnak, ő azt mondta: „Beszélgetn ia vásárlókkal és segíteni, egy olyan változatosságot okoz, ami miatt én is jobban élvezem a munkámat”.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142857_auto_resized.jpg
origo.hu

Szoboszlai kezdett, de a Liverpool nem tudott csodát tenni az Európa-ligában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713502510
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142641_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Orbán Viktor régóta példátlan lépésre szánta el magát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137717_auto_resized.jpg
life.hu

Ettől leszünk formásabbak - A 6 legjobb gyakorlati tipp nőknek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713502510
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17121665_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Hétvégi ebédötletek sertéscombból: íme a 12 legszaftosabb étel a család asztalára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713502510
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713502510
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142140_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze