Aki zenével fut, elképzelni sem tudja, hogy anélkül vágjon neki egy hosszabb távnak. De vajon tisztában vannak-e vele a futók, hogy a zenehallgatás akár 15%-kal javíthatja teljesítményüket?
A zenehallgatásszerepére a futás során a zene hiánya hívta fel leginkább a figyelmet. A versenysportban évtizedek óta kutatják és használják a zene teljesítményre gyakorolt hatását, a 2007-es New York Marathon pedig a tömegsportban is megmutatta a zenehallgatás jelentőségét. Nagy port kavart ugyanis, amikor a szervezők betiltották a fülhallgató használatát a versenyen - elsősorban az edzővel való stratégiai kommunikáció lehetősége miatt.
A versenyeken fizikai teljesítményünk határait feszegetjük, ám pszichénkre is jelentős szerep hárul: éberségünkön múlik a tökéletes rajt, van, hogy hangulatunk vezet át a holtponton, és kitartásunk visz minket a lábunkon a célig. A zene motivációs hatását a futók 75%-a maga is tapasztalhatja (egy kutatás szerint a futók legalább ekkora százaléka nem vág neki a futásnak zene nélkül), de tudományos kísérletek is támogatják a sportpszichológiai elméleteket. Dr. Costas Karageorghis, a téma legaktívabb kutatója, kísérletei során azt találta, hogy a zenét hallgatók 10%-kal kevésbé érezték a megterhelést és 7%-kal hatékonyabb volt az oxigénfelvételük.
Ha hosszabb futásra, vagy olyan versenyre készülünk, ahol engedélyezett a zenehallgatás, érdemes tehát előre összeállítani egy lejátszási listát. A kedvenc számaink egymás után rakása helyett (mellett) azonban vegyünk pár szempontot figyelembe:
■ “Eye Of The Tiger” (109 BPM), Surivior
■ “Don’t Stop Me Now” (154 BPM), Queen
■ “Beat It” (139 BPM), Michael Jackson
■ “I Like To Move It” (123 BPM), Reel 2 Real feat. The Mad Stuntman
■ “Push It” (130 BPM), Salt-N-Pepa
Ha szeretnénk élvezni a zene áldásos hatását, de az edzések mellett időnk és energiánk nem jut a válogatásra, letölthetjük előre, de akár helyben is a Generali Runner’s World Run verseny távjaihoz szabott, egyedi futómixeket. A Generali a Biztonságért Alapítvány (GABA) által támogatott futóverseny most vasárnap, április 22-én rajtol el Balatonfüreden. A futók között a cégcsoport több, mint 150 munkatársa mellett ott lesz Szilágyi Áron olimpikonunk, a füredi származású műsorvezető, Mádai Vivien és a GABA által támogatott gyermekotthonok közül Bicske, Komádi és Soproni otthonok lakói is.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.