Aktuális

Megszurkálta egyéves lányát a brutális apa

BLN

Létrehozva: 2016.06.29.

Sosem tudnék ártani a kislányomnak. Fogalmam sincs, mi történt, megittam a reggeli kávémat, utána se kép, se hang – kezdte vallomását T. József. A 31 éves férfit a Kecskeméti Törvényszéken azzal vá­dolják, hogy egyéves kislányát legalább négyszer mellkason szúrta egy 21 centis pengéjű konyhakéssel.

Forrás: Fejér Balázs

Előtte négy napon át szívta a kristály nevű drogot. A vád szerint már napok óta nem aludt, ideges volt, azt hallucinálta, hogy a családtagjai meg akarják ölni. – A rokonságom összefogott ellenem. Sosem voltam drogos – hajtogatta.

T. József magát is megszúrta háromszor, de az öngyilkosság nem sikerült. A kicsi élete kevésen múlott. Gyomorfala átszakadt, májtokja megrepedt, és bár a férfival több rokona is együtt élt, először senkinek nem tűnt fel, hogy a kislány is vérzik.

– Senki nem tett a kávéjába semmit. Jocó csak kijött a szobából karján a gyerekkel és csupa vér volt. Hívtuk a mentőket, Jocót kórházba vitték. Úgy hittük, a gyereknek nincs baja. Aztán elvittem pelenkát cserélni, akkor láttam a pici, körömnyi sebeket rajta – idézte fel T. József édesanyja a tavaly szeptemberi szörnyű napot. Rengeteg időt vesztettek, mert a körzeti orvos csak leragasztotta a kicsi sebeit, mondván, nem komolyak. Ám hazaérve a baba vért hányt, így újra mentőt hívtak. A szegedi klinikán két hónap alatt gyógyul fel.

A 31 éves vádlottról kiderült: egy csoportos rablás miatt 2007-ben öt év fegyházra ítélték, négy év után szabadult. József nem tudta feldolgozni, hogy párja tavaly májusban elhagyta: azt mondta, lelépett a testvérével. – A testvérem prostitúcióra kényszerítette őt. Egy futtató fizette le, hogy beszervezze – fakadt ki a vádlott.

Egykori szerelme megjelent a tárgyaláson, egy csomag cigarettát hozott neki, de azt a bv-őrök nem engedték átadni. A Borsnak a fiatal lány csak annyit mondott, ez családi ügy, nem szeretne nyilatkozni. Közös gyermekük információink szerint hónapok óta Szegeden, nevelőszülőknél él.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088105_auto_resized.png
origo.hu

Ukrajna véletlenül bejelentette: közük lehetett a moszkvai terrortámadáshoz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711696815
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090920_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Oroszország fontos szövetségese mutatta meg haderejét + képgaléria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17078287_auto_resized.jpg
ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089517_auto_resized.jpg
mandiner.hu

A világ legboldogabb embere lett a magyar válogatottnál már leírt focista

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711696815
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088339_auto_resized.jpg
travelo.hu

Húsvét közeledtével virágba borul az Adria Királynője Horvátországban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711696815
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/F3OgdeP5THs1FGN0dLgE0ZgrEAumFu0hzgOkiKp3jlU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzg3YTQ4NGVkZjlkMTRhNGNiYThlMzM0YzE4ZWRjYzNh.jpg
Aktuális

Varga Juditék legnagyobb fiának is elege van a lelki terrorból nem akar Magyar Péternél lakni

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/_BTJW0fSOY89ZQgaCs27P5pL6yQ1MJ1tfUCsg5d5DhY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzMzZjY4MDg4NmYxMzQ3ZDU5YzJlYjZkZmY5YTI0ZDE1.jpg
Tűz

Álmukból felriadva menekültek az emberek: drámával indult a húsvét Budapesten