Aktuális

Megrohamozták a vasárnapi áruházakat

H. Z.

Létrehozva: 2015.03.30.

A vasárnapi zárva tartást támogatják az emberek – így gondolja a kormány. Vasárnap kivételesen kinyithattak a multik. A vásárlók pedig elözönlötték a boltokat. Főként nyugdíjasok és családok vásároltak.

A vasárnapi zárva tartás megengedi az üzleteknek, hogy évi öt vasárnapon árusítsanak. Az egyik ilyen éppen tegnapra esett.

Az adventen kívüli bónuszvasárnapot egységesen húsvét előtt veszik ki a Tescók, így március 29-én összes áruházuk várta a vásárlókat. Így tett a Metró is. A többi üzletlánc, például a Lidl vagy az Auchan csak egyes üzleteit nyitotta ki.

A Bors ellátogatott a fővárosi, Fogarasi úti Tesco áruházhoz, ahol csaknem megtelt a parkoló autókkal.

– Nem örülök, hogy vasárnap zárva tartanak a boltok – mondja Ácsné Boros Nikoletta, aki hat hónapos, András nevű gyerme­kével egyebek között pelenkát szeretne vásárolni és persze friss péksüteményt a férjének, aki hétfőn hajnalban megy dol­gozni.

Az Ubrankovics család kosarában nemcsak élelmiszer, hanem ruha, mosószer, játék és egyéb holmik is helyet kaptak.

– Felháborít a vasárnapi boltbezárás. Így húsvét előtt nagyon örülünk neki, hogy el tudtunk jönni ide, amire hétköznap nem volt idő. Ennek mindig így kéne lennie – háborog Ubrankovics Zsoltné, aki férjével és az egyéves Liliánával vásárolt.

Belül a Tesco üzletsorában viszont üresek voltak a nyitva tartó üzletek. A fodrásznál egyetlen vendég hajával foglalatoskodtak, míg az ékszerüzletben egy árva érdeklődő sem volt. Az alkalmazottak név nélkül annyit mondtak, hogy korábban sem volt túl erős a vasárnap, de most szinte senki nincs. Egy üzlet kivételével, ez pedig a pizzéria, ahol nagyon sokan ültek az asztaloknál. Itt viszont senki nem akart beszélni a forgalomról.

Körülbelül feleannyi vevő volt tegnap délután Győrben a Tesco hipermarketben, mint amennyi vasárnaponként szokott lenni. Akikkel beszéltünk az üzletben, elmondták, hogy örültek a bevásárlási lehetőségnek. 

Győrben félház volt

– A Győr Plázából jöttünk és ott is csak lézengtek a vevők, valószínűleg sokan nem tudtak róla, hogy több üzlet kinyitott ma. Én örülök ennek a húsvét előtti vasárnapi bevásárlási lehetőségnek, de annak nem, hogy a többi vasárnap zárva lesznek az üzletek. A mai egy kis jó a rosszban, amit az új szabályozás hozott. Manapság az emberek hét közben annyit dolgoznak, hogy csak hétvégére érik utol magukat. Legalább a  bevásárlásaikat intézhetnék nyugodtan hétvégén, s ahhoz két nap kellene – mondta el Auer László. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713533709
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713533709
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143250_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142412_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141971_auto_resized.jpg
ripost.hu

Oroszországban élhet az OBI tulajdonosa, aki 6 éve tűnt el rejtélyes körülmények között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144206_auto_resized.jpg
vg.hu

Halálos tömegbaleset Budapesten: őket körözi a rendőrség – fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27211_resized.jpg?avcount=1713533709
origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17125081_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. április 13-19.: Most semmivel sem kellene kapkodni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713533709
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143795_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szteroidos kezelést kapok” – komoly problémával küzd Marics Peti

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/eHoVeyx6gIlDwR7p63pRcTgYlu0g8sySEhGhq5IsMus/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAzMjlkZWY5NTczZTQ5OGJiNjcyMzU4Mjc0Y2U2MmFk.jpg
Márka

A Mészáros-csoport megvásárolta a híres babaáruház-láncot

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/lOoBmQLYXACs563EMIpVsBsKTv0EtkDBzA8KV6LibNE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2E0MTM1YWNiY2Y3YzRmNDFiNTYyNDIxNzdkNGI1YTIy.jpg
Család

Hornung Ágnes: a kormány 14 éve kiemelt figyelmet szentel a családoknak és a gyermeket vállalóknak