Aktuális

Megrázó videó: telefonját nyomkodta a kamionos, egy egész családdal végzett

Bors

Létrehozva: 2016.11.01.

Sokkoló felvételt hoztak nyilvánosságra egy négy ember - közülük három kisgyermek - halálát okozó baleset kapcsán.

Döbbenetes családi tragédiát okozott a mobilfüggőség. Egy lengyel kamionsofőr, bizonyos Tomasz Kroker a  héten tíz év börtönt kapott a brit Reading-i Koronabíróságon, mert négy ember - köztük három gyermek - halálát okozta azzal, hogy nem az utat figyelte, helyette a telefonját nyomkodta.

Minderről megrázó erejű bizonyítékot tártak a bíróság elé: a felvételen jól látszik, amint zenét hallgató Kroker szinte a szemét lesütve nézi a telefonját. Próbál zenét váltani, és észre sem veszi az előtte álló kocsisort. Amikor mégis, és megragadja a kormányt, már késő: belerohan egy autóba, melyet szinte teljesen maga alá gyűr. A járműben három gyermek utazott: Josh és Ethan Houghton, az édesanyjuk, Tracey és Aimee Goldsmith, az anya élettársának kislánya. A fiúk 11 és 13, a kislány 11, az anya pedig 45 volt. Mind a négyen a helyszínen életüket vesztették.

A bíróságon kiderült: a sofőr nagyjából egy kilométeren át nem figyelte az utat. A bírónő, Maura McGowan szerint annyira figyelmetlen volt, hogy gyakorlatilag be voltak csukva a szemei. A legmegdöbbentőbb, hogy a kamionossal egy órával korábban iratta alá munkaadója a szerződése szigorítását, ami szerint megígéri, a vezetés közben nem fog többet mobilozni. Ráadásul a fiatal sofőr maga is édesapa, öt hónapja született meg gyermeke - írja a Sun.

Tracey élettársa, Mark Goldsmith szemtanúja volt a balesetnek, vele másik gyermeke, a 13 éves Jake utazott. Egy családi kempingből érkeztek haza, de nem fértek el egy autóban. Maga is balesetet szenvedett, több bordája eltörött. 

A felvétel egyes olvasóinkat felzaklathatja. Megtekintését csak ennek ismeretében javasoljuk:

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142666_auto_resized.jpg
origo.hu

Elárulta, milyen nőre vágyik a TV2 sztárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713588311
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145198_auto_resized.jpg
vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141581_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713588311
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713588311
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713588311
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elképesztő tündércukiság: legfrissebb fotóján Berki Emma tiszta apukája!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól