Aktuális

Megrázó vallomás: bánom, hogy megszületett a fiam

Bors

Létrehozva: 2014.10.26.

Felkavaró történettel állt a világ elé egy brit asszony. A nő megrázó őszintességgel beszélt arról, mit érzett, mikor megtudta, beteg gyereke született.

Múlt héten egy olyan családról írtunk, amelyben az apa és az anya is lemondott a veséjéről a beteg gyerekeik javára. Most egy olyan asszony vall sorsáról, akinek gyermeke Down-kóros. Példamutató volt, ahogy a brit család tagjai összefogtak a baj idején. Mark és Joanne Wishick gyermekei súlyos vesebetegséggel születtek, előbb a kisfiú szorult transzplantációra, neki az édesapa adta oda az egyik veséjét, majd a nagylány számára vált halaszthatatlanná a műtét, ő az anyától kapott túlélést jelentő szervet.

Ezúttal egy ennél is nehezebb helyzetben lévő anya vall a Daily Mailben helyzetéről. Gillian Relt döbbenetes őszinteséggel beszél arról, hogy nem kellett volna a fiának megszületnie. – Tudom, hogy sok mindenkit sokkolni fogok a véleményemmel. És kimondani sem könnyű ezeket a szavakat. De ha egészen őszinte akarok lenni, azt mondom, kár, hogy megszületett. Szeretem őt, sőt imádom. Mindentől védem és óvom immár 47 éve. De senki nem érzi azt a terhet, amit mi. Senki nem látja a mindennapjainkat és senki sem tudja igazán megérteni azt az aggodalmat, ami bennünk van: mi lesz vele, ha mi meghalunk?

Gillian 69, a férje, Roy 70 éves, nemsokára ünneplik 50. házassági évfordulójukat. Fiatalkori szerelem az övék, korán is vállaltak gyereket, első fiuk, Andrew egészségesen jött a világra. Éppen ezért amikor kisvártatva újra terhes lett a brit asszony, senki sem vette komolyan az aggodalmát: érezte, hogy valami nem stimmel a magzattal. Hisztinek nézte mindenki a félelmét, ezért a megfelelő vizsgálatokat sem végezték el, igaz, akkor még nem is voltak olyan korszerű eljárások, amelyekkel egyértelműen meg lehetett állapítani az effajta betegségeket.

– Amikor megláttam Stephent, egyből láttam, hogy valami baj van. Mongolidióta ez a gyerek? – kérdeztem anyámat, akkor még így hívták ezt a betegséget. Azt felelte, hogy semmi baja, és a nővéreknek, orvosoknak sem tűnt fel, hogy Down-kóros. Pedig számomra egyértelműek voltak a jelek. Hét hónap telt el így, hét hónapig próbáltam hazudni magamnak, és igyekeztem hinni a téves orvosi ítéletnek. Aztán Stephen beteg lett, bekerült a kórházba, ahol aztán közölték velem, hogy a gyerek tényleg „mongol”.

Egy világ omlott össze bennem. Azt hittem, hogy belehalok. És jöttek a kérdések: én rontottam el valamit? Szörnyű lesz az élete? Mit szól majd a nagyobbik gyerek, aki még csak kétéves volt ekkor? Milyen hatással lesz a házasságunkra? Abban a pillanatban vége lett annak a normális életnek, amit addig Royjal és Andrew-val éltem.

Gillian ezt követően fájdalmas őszinteséggel beszélt arról, ami ez után következett. – Amikor eddig eljutok a történetünkben, mindenki azt várja tőlem, hogy azt mondjam, aztán elfogadtam a fiam betegségét, és szépen élünk, amíg meg nem halunk. De nem így volt. Szeretem őt és védem mindentől, de igenis sajnálom, hogy megszületett. Az életünk sokkal boldogabb és gondtalanabb lett volna, ha ő nincs. Mindennap eszembe jut, hogy igenis el kellett volna mennem abortuszra, hogy hinnem kellett volna a megérzéseimnek. A mi életünk ráment a sérült gyermekünkre, de Andrew életét is megnehezítettük, hiszen ha már mi nem leszünk, az ő felelőssége lesz gondoskodni a testvéréről.

A mai orvostudomány már meg tudja állapítani, ha egy magzat hordozza ezt a genetikai betegséget, de sok nőt elítélnek, aki az abortusz mellett dönt. Két hete egy asszony, Suzanne Treussard vallott erről a Daily Mailben, hogy aztán százak szapulják őt a hozzászólásokban és szívtelen, érzéketlen embernek nevezzék. Ezért vállaltam a történetemet. Az kritizálhat, aki ugyanúgy él, mint én. Aki azzal a teherrel kel fel mindennap, hogy egy olyan gyereke van, aki sosem nő fel.

Aki nem igazán tudja, mi zajlik körülötte, hiába minden igyekezeted, nem lesz boldogabb az élete. Aki nem tudja ellátni magát, és akiről tudod, hogy ha meghalsz, teljesen magára marad. És mindezzel együtt ott van bennem a mérhetetlen fájdalom és az elviselhetetlen önvád, hogy mindezt így érzem. Amikor kiskamasz lett, ideg-összeroppanást kaptam, a munkámról le kellett mondanom, főállású anya lettem.

A sérült gyermekek szülei óriási hányadban elválnak, mi együtt maradtunk Royjal, de boldogtalanul éltük le az életünket, és öregségünkre az aggodalom gyötör minket. Éppen ezért kérem azokat, akik kritikát fogalmaznak meg, hogy gondolkodjanak, mielőtt beszélnek, addig, amíg nem éltek meg dolgokat, ne mondjanak ítéletet mások felett! 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130823_auto_resized.jpg
origo.hu

Általános műveltségi kvíz: mindenkinek illik ismerni ezeket az évszámokat!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27108_resized.jpg?avcount=1713266412
origo.hu

Nagy a baj: Izrael megtámadja Iránt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132857_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez a helyesírási teszt garantáltan megizzaszt: okosabb vagy, mint egy ötödikes?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132318_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132321_auto_resized.jpg
ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17129064_auto_resized.png
hirtv.hu

Menczer Tamás: Ilyet csak egy tróger csinál + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27109_resized.jpg?avcount=1713266412
origo.hu

Drámai a helyzet: napokon belül kirobbanhat a világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122754_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133727_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Még ma menj el tankolni, megint drágább lesz az üzemanyag

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17127599_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A sztárjósnő elárulta, melyik pár marad együtt Házasság első látásra végén

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/vBuKAJglqrtYE5JKhUXNdqvy-IDY6mGzEVuRlQ-w1SM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBkZWExOTUyZTM4NTQ0YmM5YThhMzIzYmM2MDk3MjAy.jpg
Botrány

Magyar Péter tüntetését a guruló dollárbotrány egyik cége szervezte

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Ae4RZb5-5qyhiL4m4yCopGRHVFB65IgKe8GwZUU2irc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBhNDA3MDYyYjExYjQwZDdhYTY1YzhjODM0ODU3MzAw.jpg
Hullámsír

Megdöbbentő fordulat a Hableány-katasztrófájában