Aktuális

Megrázó! 62 év után szakították el egymástól a házaspárt

Bors

Létrehozva: 2016.08.27.

Egy idős, kerekesszékes, síró párról készült fénykép járja be az internetet. A képen a 83 éves Wolfram Gottschalk és két évvel fiatalabb felesége, Anita látható. 62 éve házasok, de most nem élhetnek együtt, mert nem kaptak ugyanabba az idősek otthonában helyet.

A két intézmény fél óra távolságban van egymástól kocsival, gyerekeik és unokáik viszik őket át egymáshoz hetente többször is. Mindig sírnak, amikor találkoznak, nagyon szeretik egymást, és szinte egész életükben egymás mellett voltak.

Wolfram demenciában szenved, de feleségét még megismeri. Ráadásul limfómával diagnosztizálták pár napja, ami a nyirokrendszer daganatos megbetegedése.

A család a pár szétszakításáért a kanadai egészségügyi rendszert teszi felelőssé, ahonnan pont azután kaptak először egy telefonhívást, amikor egyre több ember látta már az interneten a megható felvételt. Hogy minél gyorsabban közös helyet találjanak nekik azért is fontos, mert Wolfram állapota napról napra rosszabb lesz.

Az idősek otthonát fenntartó cég szóvivője az AP-nek úgy nyilatkozott, megtesznek mindent, de Wolframnak magasabb fokú ellátásra van szüksége, mint Anitának. Ilyen helyük pedig jelenleg nincsen Anita otthonában.

A pár 1954-ben találkozott Németországban, és négy hónappal később össze is házasodtak. Wolfram kőműves volt, de mivel nagyon kevés munka volt a II. világháború után, ezért kivándoroltak Kanadába. Egymással azóta is németül beszélgetnek, Wolfram „kicsi egérkémnek” szólítja most is feleségét, ahogy mindig is tette.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091585_auto_resized.png
origo.hu

A lélegzetelállító szőke szépség is ott lesz a világ leghíresebb versenyén - galéria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711725913
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091447_auto_resized.jpg
vg.hu

Keddtől elesik a ferihegyi reptér: forgalomterelés és sávzárás lesz az M4-en – térkép

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086779_auto_resized.jpg
ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092242_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Maximilian Steinmann

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711725913
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075366_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711725913
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/BiLhZoiJLZoecHN2tdARsLp7kgqeN1LbGmGdE8OHAAo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjMzk4MGY0Mzk4MzRiYmQ4MzIzYjNhZTFmMTI4OWMz.jpg
Rejtély

Három embert letartóztattak, ám a kétéves Danka még mindig nincs meg

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/rRUHl9iDYnbZwZW6HUfDpmXFQ7gldwISUpAr27hKUnU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzlkNmU5MTU2YTVmZjRmN2U5MGUxZGFiZjZiMjE2ZTIy.jpg
Segítség

Szijjártó Péter: célba ért a magyar segítség