Aktuális

Megölte az asszonyt, majd a holttest mellett megnézett egy meccset

Bors

Létrehozva: 2016.11.25.

Az áldozat családja szerint felháborító ítélet született.

Napokat tölthetett a holttest mellett az a férfi, akit a héten ítéltek el barátnője megöléséért. A Kirkcaldy városában élő William Marshall öt évvel a végzetes nap előtt találkozott először az Új-Zélandról Skóciába költöző, sportterapeutaként dolgozó Jennifer Edwardsszal. Utólag egyértelműnek látszik: a férfi egész kapcsolatuk alatt rettegésben tarthatta és bántalmazhatta a 43 éves asszonyt. Az öt év alatt a hatóságokhoz 84 (!) családon belüli incidens futott be velük kapcsolatosan.

Máig nem tisztázott pontosan, 2014. június 8. és 14. között mi történt. Annyi bizonyos: egy térfigyelő kamera (ami a pár otthonának ablakára is rálátott) felvételén tisztán látszik, amint Marshall június 13-án otthon ült, és nézte a Skócia-Írország focimeccset - egy nappal később pedig azzal hívta a hatóságokat: amikor hazaérkezett, holtan találta a hálóban a barátnőjét. A halottkém azonban megállapította: Jennifer ekkor már kettő-négy napja halott volt, ráadásul a nő körüli vértócsákat magazikokkal próbálták elrejteni. A férfi egyébként a kérdéses időszakban pénzt is emelt le párja számlájáról.

William Marshall eleinte azt állította, mielőtt hívta volna a zsarukat, napokig nem tudott semmit a nőről - végül azonban (hogy enyhítse a rá kiszabandó büntetést) bevallotta tettét.

Végül négy évet kapott - írja a Mirror - ami joggal akasztotta ki az áldozat családját, akik szerint ez az eset is arra hívja fel a figyelmet, hogy a nőknek igenis ki kell állniuk magukért, és jelenteniük kell a családon belüli erőszakot.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133146_auto_resized.jpg
origo.hu

Sokkoló fotók: felismerhetetlen lett Magnum, Tom Selleck

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27130_resized.jpg?avcount=1713311110
origo.hu

Alig takarja valami Tolvai Reni hatalmas melleit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134839_auto_resized.png
metropol.hu

Óriási meglepetés érheti Szoboszlait: kiderült, ki lehet a Liverpool új edzője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136439_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Közös nyilatkozatban álltak ki a NatCon mellett a nemzeti konzervativizmus kritikusai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132777_auto_resized.jpg
ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136478_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Kovács István háromszor mutatta fel a piros lapot – a PSG kihasználta a Barcelona hibáit és továbbjutott!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27131_resized.jpg?avcount=1713311110
origo.hu

Szexképek kerültek fel az internetre Taylor Swiftről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135005_auto_resized.jpg
travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134351_auto_resized.jpg
borsonline.hu

12 évente történik ilyen: hatalmas gazdagság vár három csillagjegyre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135555_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mi történt? Balázs Andrea nem jelent meg a Nemzeti Színházban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130831_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyon aggódnak a rajongók Zimány Linda miatt - most szúrták ki a testén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/FtBFJc8Dms7mbbCoDWlvvoqmcWMj_63I81iJBWhHEUE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2I2NzM1YWFhNmFiZTQ3MjI4ZWUzNDM3N2U1YWRhOWEw.jpg
Tragédia

"Csendre és nyugalomra van szükségünk" - Szívszaggató posztban búcsúzott családja a ráckeresztúri repülőbaleset pilótájától

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/vBuKAJglqrtYE5JKhUXNdqvy-IDY6mGzEVuRlQ-w1SM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBkZWExOTUyZTM4NTQ0YmM5YThhMzIzYmM2MDk3MjAy.jpg
Botrány

Magyar Péter tüntetését a guruló dollárbotrány egyik cége szervezte