Aktuális

Megnyugtatta a szülésznő, ezért bevállalt egy színházi estét, nem kellett volna

Bors

Létrehozva: 2017.09.12.

Egy várandós anyuka, Emma Payne színházba ment, mert unokahúga lépett fel. Előtte természetesen konzultált a szülésznőjével, aki megnyugtatta, nem kell még a kórházba bejönnie, olyan ritkák még az összehúzódások, hogy még jó időbe telik, mire komolyra fordul a dolog. Menjen nyugodtan amerre lát, akkor jelentkezzen, ha már a fájások közti idő jóval rövidebb lesz - írja a Liverpol Echo.

A wirrali asszony szófogadó volt, el is ment unokahúga fellépésére szeptember 10-én.  Még az első felénél tartotta csak az előadás, amikor hirtelen felgyorsultak a dolgok, és megfeleződött a fájások közti idő. A második gyermekét váró Payne-t testvére gyorsan kikísérte a mosdóba, majd hívták a mentőket.

Miután ezen túl voltak, rájöttek, hogy ennyivel nem úszták meg, a szülés ugyanis begyorsult, hogy valójában már a kitolási szakasznál tartanak. A mentősök ezután már telefonon próbáltak segíteni a kismamának és a testvérének. A köldökzsinórt végül egy cipőfűzővel vágták el a színház egyik munkatársa, és a helyszín lévén több mint 100i ember örült annak, hogy megszületett az egészséges és nagyon szép kisbaba.

“Sokan éljeneztek és gratuláltak, mikor kijöttünk a mozgáskorlátozottaknak kialakított mosdóból. Nagyon szürreális volt. Volt aki megkérdezte - ismertem sokukat látásból -, hogy akkor én nyögtem egyet az előadás alatt? A legtöbben azt is hozzátették, nem hiszik el, hogy ez megtörtént” - mesélte Payne a lapnak.

A színház 104 éves történelmében Sienna az első baba, aki itt látta meg a napvilágot. A színház igazgatója gratulált minden részvevőnek, aki helyt állt ebben a nem mindennapi helyzetben. Hogy az eladásra ki fog emlékezni egy ilyen születéstörténet mellett, senki em tudja.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143853_auto_resized.jpg
origo.hu

Elképesztő, hogyan szállította rakományát egy autó a 3-as úton, ilyet még a Magyar Közútnál se láttak - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713539111
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143072_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144702_auto_resized.jpg
mandiner.hu

A Nike kissé merészre szabta az amerikai női atléták olimpiai meze bikinivonalát, a sportolók felháborodtak!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135573_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142089_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27217_resized.jpg?avcount=1713539111
origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142073_auto_resized.jpg
travelo.hu

Tengerimádók figyelmébe: Íme, Európa 25 legjobb tengerparti strandja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713539111
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713539111
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/eHoVeyx6gIlDwR7p63pRcTgYlu0g8sySEhGhq5IsMus/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAzMjlkZWY5NTczZTQ5OGJiNjcyMzU4Mjc0Y2U2MmFk.jpg
Márka

A Mészáros-csoport megvásárolta a híres babaáruház-láncot