Aktuális

Megnézheti az ebédet, amit egy atombomba miatt hagytak félbe

V. Zs. 

Létrehozva: 2017.06.17.

Megindító kiállítás látható a budapesti Sziklakórházban. Az Én lettem a halál, a világok pusztítója címû állandó tárlat az első Európában, ami az atomfegyverek pusztító erejét mutatja be az 1945-ös hi­rosimai és nagaszaki atomtámadáson keresztül. Nem bűnbakok ke­re­sése a tárlat célja, ha­nem a figyelem ráirányítása az ismét erősödő nuk­leáris fenyegetésre. Látható több olyan tárgy is, ami „túlélte” a második világháborút lezáró két atomcsapást, bár a tulajdonosaik odavesztek. Aggodalomra semmi ok: a Borsot úgy tájékoztatták, hogy a tárgyak már nem sugároznak.

Pusztító végjáték

A második világháború az Egyesült Államok és Japán küzdelmével ért véget, amit az atombombák bevetése zárt le. Az USA 1945. augusztus 6-án Hirosimára, augusztus 9-én pedig Nagaszakira dobott le egyet, aminek kö­vetkeztében több százezer ember halt meg vagy a robbanás vagy a sugárfertőzés következtében.

Ott van például a 12 éves Vatanabe Rejikó ételhordója, amit az édesanyja talált meg egy mezőn, 550 méterre a hi­pocentrumtól. A dobozban még benne volt a kislány ebédje: rizs és bab. Ezt a mai napig így őrizték meg az utókornak, fájó mementóként. Ezen felül látható több festmény is, amit túlélők készítettek, így próbálva feldolgozni a szörnyűségeket. Ezek értékét az is növeli, hogy fotókat több éven keresztül nem lehetett közzétenni az atompokolról.

Megismerhető Szaszaki Szadakó története is. A kislányt kétévesen érte a sugárzás Hi­rosimában, tíz esztendôvel később leukémiát diagnosztizáltak nála. Egy ősi japán hiedelem szerint aki ezer papírdarut hajtogat, azt életre szóló szerencse éri  és meggyógyul betegségeiből. Szadakó a kö­rülbelül 1300 origamimadár ellenére 12 évesen el­­­hunyt. Ám a daru így is az atomrobbanás és a béke szimbóluma lett.

A briteknek annyi lenne

A Japánra ledobott bombák tizenöt-húsz kilotonnásak voltak, a ma az oroszok kezében lévő, Sátán fantázianevű fegyver viszont már húszezer kilotonnás. Ennek hatását egy térkép is megmutatja: a Sátán egész Londont, utóhatásként pedig majdnem az egész brit szigetet lakatlanná tudná tenni.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145807_auto_resized.jpg
origo.hu

Mégis, miért remeg Magyar Péter keze-lába, ha szónokol?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713574210
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145642_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Felgyújtotta magát egy férfi a New York-i bíróság előtt, ahol Donald Trump büntetőpere zajlik + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141579_auto_resized.png
metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142089_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713574210
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713574210
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713574210
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól