Megmentőit keresi János

Örökre megváltozott Ignéczi János élete, amikor hétesztendős korában autóbaleset áldozata lett Nagyhalásznál.

– Az 1970-es árvíz idején Ibrányban laktunk. A helyzet kiszámíthatatlan volt, de minden pillanatban vártunk a kitelepítésre. Aztán este 11-kor katonák, munkásőrök járták körbe a falut, a férfiakat a gátakra, az otthonok védelmére parancsolták, a gyerekeket és az asszonyokat teherautókra terelték: megkezdődött a kitelepítés. Édesanyám fejkendőt adott apámra, hogy nőnek álcázva felcsempéssze a teherautóra – idézi fel a szörnyű éjszakát a 49 éves férfi.

– Nagyhalásznál, a szűk Mága hídon egy szembejövő teherautóval érintőlegesen ütközött a miénk. A másik kocsiról leszakadt egy fémlemez és egy csapással leszelte a karomat, igaz: így az én karom mentette meg a nagymamámét, aki az ölében tartott. Sajnos a lemez továbbszállt, és fejen találta az unokatestvéremet, Palánki Mikit, aki már nem élte meg a reggelt. 14 éves volt – réved el János, aki a maga életét egy ifjú párnak köszönheti.

– Néhány perccel a baleset után megállt egy zöld autó, benne egy ifjú párral. Én nem emlékszem sokra, édesanyám mondta, hogy a kocsi egy Trabant volt. A fiatalok felajánlották segítségüket, kórházba vittek. A fiú mondta a lánynak, hogy „tiszta mocsok” lesz a vértől, ezért az az ölébe vett egy nejlontakarót, úgy emelt a kocsiba. Aztán már csak arra emlékszem, hogy a műtőben fekszem – emlékszik János.

– A fiatalokat még egyszer láttam: két nappal később hoztak nekem a nyíregyházi kórházba egy lendkerekes autót. Szeretném megkeresni őket vagy a gyermekeiket – szögezi le a férfi.

– Így most, 42 év után meg akarom köszönni, hogy megmentették az életem. Ha a félórával később érkező mentő visz be, ma már nem élnék – magyarázza a férfi, aki hiszi, hogy a közösségi portálok segítségével ráakad megmentőire.