Megmentőit keresi az 1956-os katona

Megszökött az oroszok őrizte pápai laktanyából Horváth Ferenc sorkatona, és Dániába ment. Most elhatározta: megkeresi azokat, akik egykor jót tettek vele. Huszonegy éves volt 1956-ban, a pápai híradós zászlóalj hadtápírnoka. A parancsnok már kiállította számára a leszerelésről szóló okmányokat, de közbejött a forradalom.

A laktanya a Nagy Imre-kormány mellett állt, a szovjet hadsereg november 4-én körbevette és másfél órán át lőtte a magyar katonákat. Ha Ferencet közvetlen parancsnoka, Bozsoki főhadnagy le nem húzza a földre a raktárak mellett, őt is eltalálják golyószóróval. A tisztek tárgyaltak, majd letették a fegyvert.

– Amikor híre ment, hogy a tiszteket hazaviszik a családjukhoz teherautón, néhányan elhatároztuk, megszökünk – idézi föl Ferenc.

– Felmásztunk a platóra, elbújtunk a pokróccal letakart padok alatt. Valahogy ezt észrevették, és rákiabáltak a fiúkra, akik leszálltak. Én nem mozdultam. Egy tiszt az én padomra ült, észrevehette, hogy ott vagyok, de nem szólt. Ő maradt utoljára fönn. Pápán van egy meredek utca, ahol a kocsi lépésben haladt. Ahogy odaértünk, rám szólt, hogy most ugorjak le, még a kis fabőröndömet is a kezembe adta. Nem láttam az arcát, ő sem az enyémet. Annyi eszem azért volt, hogy induláskor szerelőoverallt húztam az egyenruha fölé.

Átgyalogolt Ausztriába, majd a Dán Vöröskereszt jóvoltából, Dániába került. – Megáll a vonat Münchenben. Látom, hogy a másik vonat ablakában ott van Landesz Feri, a zászlóaljírnokunk, akit a forradalom előtt hazaengedtek Győrbe megnősülni. Át­kiabáltunk egymásnak, csoda volt! Ők a feleségével Kanadába mentek, biztattak, tartsak velük, de engem már létszámba vettek a dánok.

Végül Horváth Ferenc jól járt Dániával: egy bankban helyezkedett el, továbbtanult, dán állampolgár lett. De a múlt kísérti: szeretne kezet fogni Landesz Ferenccel, a tiszttel, aki nem árulta el, Bozsoki főhadnaggyal, hogy megköszönje, amit érte tettek.