Aktuális

Megmentette a kismamát a dudáló buszsofőr

Ny. A.

Létrehozva: 2018.04.12.

Forrás: BKV

Hajszálon múlott, hogy el­üssenek egy babakocsival közlekedő anyukát a zebrán a pestszentimrei Dózsa György utcában. Az esetről a YouTube-ra töltöttek fel videót, amit a BKV járatának fedélzeti kamerája rögzített.

Ezen az látszik, hogy a busz a megállóban állt, a babakocsis anyuka a járdán közlekedett. Miután a buszmegálló előtt lévő zebrához ért, körbenézett, s mivel a busz épphogy elindult, a fiatal nő lelépett a gyalogátkelőhelyre.

A busz mö­gül abban a pillanatban feltűnt egy fekete autó, mire a buszsofőr dudálni kezdett, hogy felhívja a figyelmet a veszélyre. Az autós az utolsó pillanatban meg tudott állni, így az anyuka áthaladt a zebrán, a kocsi azonban minden további nélkül sietett tovább egyenesen, az autóbusz pedig utána.

A buszmegálló előtt tábla jelzi a gyalogátkelőt, pár méterrel arrébb egy előzést tiltó táblát helyeztek ki. A felvételeket megmutattuk egy közlekedési szakértőnek is.

– Kizárólag videó alapján nehéz megmondani, hogy hibázott-e az autós, de tény, hogy a buszsofőr a dudálással megmentette a nő életét – szögezte le Zsurzs Jenő, a drivingcamp vezetéstechnikai centrum senior trénere.

– Az előzést tiltó tábla miatt úgy sejtem, hogy az autós szabálytalanul közlekedett – magyarázta a szakértő. Rámutatott, csak álló buszt lehet kikerülni, indexelő járművet nem, ez viszont nem derül ki a videó­ból.

A szakember szerint a zebra sincs biztonságos helyen, a buszmegállót megelőzően kellett volna felfesteni.
Megkerestük a BKV-t is, hogy megszólaltassuk az anyuka életét megmentő sofőrt, de csak annyit közöltek, hogy mindent megtesznek annak érdekében, hogy járművezetőik időben reagáljanak a balesetveszélyes helyzetekre.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191044_auto_resized.jpg
origo.hu

Borzalmas háborús hírt kaptak a kárpátaljai magyarok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27807_resized.jpg?avcount=1714985111
origo.hu

Macron újabb döbbenetes nyilatkozata háborúba taszíthatja Európát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Gábornak is hálás lehetsz" – Tóth Gabi posztja felkavarta az állóvizet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190673_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Megérkezett a „szakértő”!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185958_auto_resized.jpg
ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27808_resized.jpg?avcount=1714985111
origo.hu

Továbbra is nagy a titkolózás Berki Krisztián haláláról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189873_auto_resized.jpg
travelo.hu

Megkoszorúzták a Balatont és a kifogták a tó eddigi legnagyobb pontyát is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189162_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: kibékült a TV2 legmegosztóbb sztárpárja? Kiderült az igazság

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/hKEVzmPGk460qHOBbYIsxWREOb6uP7seusG3pw3etYo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkxYTQ4ODU1Mjk0YzQ4M2FhOGVmNWRjYzI2MGQ2NzVm.jpg
Elveszett

"Nem fogjuk feladni!" – beteg gyermeke milliós egészségügyi eszközét keresi egy édesanya

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/Pv-NIgas4GzIVdpZB5pZkb2gnhyrywnAP15ydF71f8k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3NDM3OWYwODc0YjQyYjY5YmViOTg4ZGI5MjU5MDI5.jpg
Odaadás

„Mama kétszer is életet adott nekem” – lánya életét mentette meg Erika