Aktuális

Megkímélte a csodaautót, de az új vevő el sem hitte, hol tartotta

Bors

Létrehozva: 2017.02.07.

Egy férfi évtizedeken át első emeleti lakása hálószobájában tartott egy 1957-es Ferrari 250GT PF Coupét, mert úgy érezte, hogy így tudja a leginkább megóvni. Az ügy azután kapott nyilvánosságot, hogy a tulajdonos nyugdíjba vonulása után úgy döntött, nincs értelme már tovább porosodni hagyni az autócsodát.

Az új tulajdonos nem kicsit lepődhetett meg azon, hogy egy első emeleti lakásban volt az autó technikai ellenőrzése, már csak azért is, mert a cél ellenére a hálószobában tartott autó egyáltalán nem maradt kifogástalan állapotban. A UPI cikkében talált videón jól látszik, hogy az autóról leszerelték a kerekeket, és több alkatrész is hiányzik róla, ám lehet, hogy csak a gondos tulaj szerelte le azokat.

Az új tulajdonos azt is elárulta, hogy a régi egy nagy lukat vájt a falba, hogy a lakásba juttassa az autót, vagyis erősen át kellett alakítani a kis kaliforniai lakást ahhoz, hogy abban helye legyen egy autónak. 

Nem is olyan rég egy ugyanilyen példányt adtak el Párizsban 750 ezer dollárért (210 millió forint), ám azt nem tudni, hogy az új tulaj mennyit áldozott a lakásban tartott Ferrariért.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138277_auto_resized.jpg
origo.hu

Ez botrányos: elmondhatatlanul drága mulatság lesz a magyar szurkolóknak az olimpián kézilabdameccseket nézni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27172_resized.jpg?avcount=1713417910
origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130831_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyon aggódnak a rajongók Zimány Linda miatt - most szúrták ki a testén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139482_auto_resized.png
hirtv.hu

Napi aktuális – Orbán Viktor beszédet mondott a NatCon konferencián + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136897_auto_resized.jpg
ripost.hu

A markáns lehűlés csak a kezdet volt: még rosszabb, ami jön!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27171_resized.jpg?avcount=1713417910
origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135005_auto_resized.jpg
travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713417910
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713417910
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139583_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Óriási fordulat a Házasság első látásra című műsorban, ezt ki gondolta volna?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27169_resized.jpg?avcount=1713417910
magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UVRAEPj92Rde_reGPCrh9iaTrDIK_5_6dA-lS3Set-0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE1MGEzMWU5ODljMTRlNTg4MTE3ZmYyMjI4ZjBlOTk3.jpg
Házborzongató

Rommá égett a fiatal szerelmesek háza - Nyolcadik hónapban lévő kismama és párja maradt otthon nélkül

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/unOv5ayKkWjYdvGJze0GYnDOOo7N4uZBfbD7h8RnrKc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2QzYWUyMzBkYzFmNzRhYzRiN2EwZWM0NjM4ZWRmMThm.jpg
dugó

Kilométeres torlódás Budapestnél - ma sem könnyű munkába jutni