Aktuális

Meghalt Ungvári Tamás író

MTI

Létrehozva: 2019.06.29.

Életének 89. évében szombaton meghalt Ungvári Tamás Széchenyi-díjas író, kritikus, műfordító - tájékoztatta a család az MTI-t.

Ungvári Tamás Budapesten született 1930. szeptember 25-én. 1952-ben végzett az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) magyar-angol szakán, ezután a Csillag című laphoz került, ahol hamarosan rovatvezető lett.

Később dolgozott a Magyar Nemzetnél, a Budapester Rundschau szerkesztőjeként és a Petőfi Színház dramaturgjaként. A Magyar Színházi Intézet tudományos főmunkatársa, a Szépirodalmi Könyvkiadó szerkesztője, a Színház- és Filmművészeti Főiskola docense és egyetemi tanára is volt. 1989-ig a Magyar Tudományos Akadémia Színháztudományi Bizottságának tagja, és két cikluson át a nemzetközi P.E.N. Club magyar tagozatának főtitkára. 

A hatvanas évek végétől többször tanított külföldön: oktatott a Cambridge-i Egyetemen, a kaliforniai Fulbright-on, a Columbia, a Yale és a Harvard egyetemeken, valamint a Zsidó Egyetemen. 

Irodalomtudósként műfajelmélettel és -történettel, valamint a modernség megnyilvánulási formáival foglalkozott a 20. századi próza- és drámairodalomban. Fordítóként elsősorban angol és amerikai drámákat ültetett át magyarra, jelentősebb műfordításai közé tartozik Arthur Miller: Az ügynök halála, Bertolt Brecht: Galilei élete, valamint Graham Greene négy regényének adaptálása magyarra. 

Ungvári Tamás írta a Beatles Biblia és A rock mesterei című könyvet.  Lezáratlan nyomozás címmel egy önéletrajzi ihletésű művet is publikált.  2010-ben jelent meg A "zsidókérdés" magyarországi története című könyve. A Nyomtalanul - A gyilkosok köztünk vannak című munkája unokatestvére, Elbert János irodalomtörténész felderítetlen halála után kutat. Legújabb műve az idei könyvhétre jelent meg A gólem és a prágai rabbi címmel.     

Ungvári Tamást 1985-ben József Attila-díjjal, 2007-ben Aranytollal, 2010-ben Széchenyi-díjjal tüntették ki, Budapest díszpolgára lett, és megkapta a Magyarországi Zsidókért Díjat, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elismerését is.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26420_resized.jpg?avcount=1711615814
origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26433_resized.jpg?avcount=1711615814
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089711_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Zalatnay Cini Lagzi Lajcsinak: „Nagyon nehéz lesz, reszket kezed-lábad, mit szólnak hozzád”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087833_auto_resized.jpg
vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089851_auto_resized.jpg
ripost.hu

Pár óra alatt két kisfiú kísértetiesen hasonló módon vesztette életét Kecskeméten

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088594_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Nem teljesen józanul adott interjút Magyar Péter + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26434_resized.jpg?avcount=1711615814
origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080227_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711615814
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088876_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ennek a 4 csillagjegynek nagy pénz üti a markát még idén tavasszal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088638_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Dráma! Máris kiadja felesége útját a TV2 sármos sztárja?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/mkntI2-U8Vfri54GIMGz6hNIOVJ82DfRn4Rnt5Tuk3k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE1ODE1M2QyYTNkYjQ5ZGFhYTI4YTk4NmYyZjMyYmM4.jpg
Magyar Péter

Varga Judit Magyar Péterről: "Bezárt egy szobába, a nagyfiam szabadított ki"