Aktuális

Megerőszakolta a lányt, teherbe ejtette és még a bíróság is neki adott igazat

Bors

Létrehozva: 2017.01.17.

Évekig magában tartotta szörnyű megaláztatása titkát egy fiatal brit nő, akit 47 éves ismerőse rendszeresen molesztált, több alkalommal megerőszakolt és végül terherbe is ejtett. Az erőszaktevő Wayne Pickering a kelet-yorkshire-i Hull bírósága szerint legalább 22 alkalommal erőszakolta meg 1998 novembere és 2003 között az akkor még tinédzserkorú lányt – írja a DailyMail.

A lány senkinek nem merte elmondani, mit tett vele a férfi, és hogy gyermeket várt tőle. Félt, nem hinnék el állításait. A férfi ugyanis pofátlanul feljelentette, mikor évekkel később, mikor már békén hagyta a lányt, összefutottak az utcán és a lány arcon ütötte. A bíróság akkor a férfinak adott igazat és távoltartási végzést rendelt el a fiatal nő ellen. 

De az igazságszolgáltatás végül utólérte Pickeringet, akit most 15 év börtönre ítélt a bíróság. Az áldozat – akinek inkognitóját az eljárás során megőrízte a bírói tanács – szinte minden alkalommal egy párnával szorította el arcát, mikor a férfi elment hozzá, abba üvöltött.  Az abortusz után, ugyanis úgy döntött, nem tartja meg magzatot, kisiklott a lány élete. Az alkoholba menekült, évekig szakember segítségére volt szüksége, hogy aludni tudjon. – Azt kívánom, bárcsak törölhetném az emlékeimet és elölről kezdhetnék mindent – mondta a bíróságon.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135626_auto_resized.jpg
origo.hu

Visszatér a képernyőkre a százmilliók által kedvelt sorozat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713480912
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139930_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142428_auto_resized.png
metropol.hu

Dárdai fiának súlyos döntést kell meghoznia: mi lesz a magyar válogatott új sztárjával?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713480912
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17063274_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713480912
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713480912
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130831_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyon aggódnak a rajongók Zimány Linda miatt - most szúrták ki a testén

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze