Megerőszakolt és megölt egy 15 éves kislányt: más ült helyette 12 évet

Egy korábbi katonát, a most 58 éves Stephen Hough-ot ma ítélték 12 év börtönre azért, mert mintegy 40 éve megerőszakolt és meggyilkolt egy 15 éves lányt, Janet Comminst az észak-walesi Flintben. Az emberölésért ráadásul korábban már letartóztattak és elítéltek egy másik férfit, aki 12 évet ült ártatlanul a börtönben.

Hough a gyilkosság után 15 évre eltűnt Németországban, majd visszatért, és nem messze Janet gyászoló szüleitől lakott.

Hough most azért került a rendőrség látókörébe, mert a DNS-mintája bekerült a rendőrség adatbázisába. A lány esete pedig azért volt még mindig nyitva, mert 2006-ban felülvizsgálták az esetet és a lány testéről vett spermamintát a mai napig megőrizték. Hogy nem a férfi ondója lenne a talált minta, annak csak egy az egymilliárdhoz az esélye, hangzott el a bíróságon. Hough egyébként öt évet töltött már börtönben a 80-as években súlyos testi sértés miatt, ekkor rúgták ki a seregtől is. Egy hotel recepciósára támadt rá, beráncigálta egy vécéfülkébe és addig fojtogatta, míg meg nem zavarták őket.

Ex-soldier, 58, who raped and killed a girl is jailed for 12 years

Stephen Hough, 58, has been jailed for for manslaughter, buggery and rape He killed 15-year-old schoolgirl Janet Commins in Flint, North Wales, in 1976 A former soldier who thought he had got away with killing a schoolgirl 40 years ago was today jailed for 12 years.


(Hough és Janet a nagy képeken, kicsiben az ártatlan Jones)

A magát ártatlannak valló férfit múlthét csütörtökön találta az esküdtszék bűnösnek. A bíró az ítélet után azt mondta a férfinek: „Nem mutatott bűntudatot amiatt, amit azzal a fiatal lánnyal tett. Biztosan azt hitte, hogy elkerülheti a felelősségrevonást a tetteiért.”

Hough az ítéletre nem reagált, miközben Janet rokonsága is ott volt a teremben. A lány édesanyja ma már 75 éves, nagyon rossz az egészségi állapota, míg apja három éve elhunyt. Az anya, Eileen Commins ma meg se jelent a bíróságon, mert túl zaklatott volt. A nagybátyja, aki azonosította a holttestét, viszont egy közleményt adott ki, amelyben arról ír, hogy a szülők élete „darabokra szakadt és örökre megváltozott” a haláleset után. Az anya még mindig sír gyászában, az apa pedig a kimondhatatlan gyászában teljesen elvesztette életkedvét. Saját élményeiről pedig így számolt be:

„Élénken él bennem az a hideg, nyomorúságos januári éjszaka, mikor Janetet kerestük. Életem legrosszabb élménye volt meglátni Janet élettelen testét. Hetekig nem tudtam aludni. A rendőrség 1976-os nyomozása nekem teljesen hiábavalónak tűnt. Amikor a rendőrök letartóztatták Noel Jones-t, nem mutattak érdeklődést semmi iránt. Semmi iránt, amit mi előterjesztettünk.”

Arról is beszélt múlthéten a nagybáty, hogy borzalmas tudni, hogy a lány gyilkosa évekig élt az ő közösségükben. „A családnak nehéz megérteni, hogy neki volt egy élete, megházasodhatott, gyerekei lettek, miközben ellopta Janet jövőjét, elvéve ezzel Eileentől és a család többi tagjától, hogy lássák Janetet felnőni, megházasodni és felnevelni a saját gyerekeit.”

A rendőrség is vizsgálja az 1976-os nyomozást, ahogy az ártatlan Noel Jonesszal is felvették a kapcsolatot.

Jones, aki akkor 18 éves volt, arról beszélt, hogy kénytelen volt bevallani a gyilkosságot, miután két napig volt a rácsok mögött összezárva a nyomozókkal anélkül, hogy ügyvédet biztosítottak volna neki. 1976-ban még nem készítettek sem hang- sem videofelvételt a kihallgatásokról, ahogy sokszor megtagadták az ügyvéd biztosítását is.

A vándorcigányok között felnőtt Jones korán kimaradt az iskolából, így írni, olvasni se tudott, a rendőrök adták a szájába a mondatokat, és a nyomásuk hatására írta alá a vallomást. „nem értettem mi történik, minden olyan gyorsan volt, a rendőrök csak azt mondták: te voltál, te voltál”.

A lány holtestét egy bokros területen találták meg négy nappal eltűnése után. A hoki- és rögbijátékos Hough 10 centivel magasabb és csaknem kétszer akkora súlyú volt mint a lány.

(via Daily Mail)