Aktuális

Megdöbbentő fétis: „Cigizz és fizetek érte!”

Bors

Létrehozva: 2016.10.11.

Elsőre megdöbbentő hirdetés jelent meg az egyik legnagyobb hazai internetes portálon. Egy magát Alexnek nevező férfi olyan csinos nőt keres, akit nézhetne dohányzás közben. Pénzért.

Forrás: Thinkstock

Sokan keresnek maguknak partnert a különleges vagy éppen perverz játékaikhoz. Egy férfi például olyan nő után kutat hirdetés útján, aki egész nap harisnyát visel és azt estére átadja neki szagolgatásra. Nem kevés pénzt kínált érte cserébe. Egy másik hirdető pedig egy viseltes bugyira gerjedt. Olyan nők bugyiját várta, akik egész nap hordták már a fehérneműt. Ám amire most bukkantunk, ennél is különlegesebb. 

„Dekoratív hölgyet keresek hosszú táv­ra, akit nézhetnék dohányzás közben. Ez a fétisem.”

Ezúttal is szerettünk volna meggyőződni róla, hogy nem egy kamu hirdetésről van-e szó, így álnéven írtunk a megadott címre. Kisvártatva jött a válasz, amelyben leírta a kívánságait: „Csak dohányzás csizmában, csizmát nyalni, illetve szájba hamuzás. Én 10–15 ezret gondoltam, de tényleg attól függ, mennyire csinos. A legszebb nővel fogok találkozni rendszeresen! Húszezer a max összeg.” 

Fene a gusztusát... 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139464_auto_resized.jpg
origo.hu

A Fradi játékosának nagy pofon volt, hogy kimaradt Marco Rossi csapatából

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27172_resized.jpg?avcount=1713413709
origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137205_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Szívszorító vallomást tett Király Viktor: "A gyerekem és a feleségem agyára megyek"

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138611_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132777_auto_resized.jpg
ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27171_resized.jpg?avcount=1713413709
origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135104_auto_resized.jpg
astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713413709
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713413709
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137010_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27169_resized.jpg?avcount=1713413709
magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UVRAEPj92Rde_reGPCrh9iaTrDIK_5_6dA-lS3Set-0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE1MGEzMWU5ODljMTRlNTg4MTE3ZmYyMjI4ZjBlOTk3.jpg
Házborzongató

Rommá égett a fiatal szerelmesek háza - Nyolcadik hónapban lévő kismama és párja maradt otthon nélkül

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/unOv5ayKkWjYdvGJze0GYnDOOo7N4uZBfbD7h8RnrKc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2QzYWUyMzBkYzFmNzRhYzRiN2EwZWM0NjM4ZWRmMThm.jpg
dugó

Kilométeres torlódás Budapestnél - ma sem könnyű munkába jutni