Aktuális

Megcsókolta egymást a 91 éves pár, majd a másvilágra segítették őket

Bors

Létrehozva: 2017.08.14.

<p>Nic és Trees Elderhorst 65 évig volt házas, mikor eutanáziában részesültek szeretteik körében.</p>

Egy idős házaspár egymás kezét fogva halt meg, mikor elfogadták eutanázia iránti kérelmüket. Nic és Trees Elderhorst mindketten 91 évesek voltak, 65 éven keresztül alkottak egy párt, mikor otthonukban, a hollandiai Didamban június 4-én szeretteik körében a másvilágra távoztak. Mindkettejüknek fizikai problémáik voltak, amik megakadályozták, hogy élvezzék életüket. Nic öt éve stroke-ot kapott, és azóta csak nagyon nehezen mozgott. Borzalmas fájdalmai voltak, sokszor kellett a kórházban lennie, és csak az antibiotikumok tartották életben.

Felesége, Trees is egyre rosszabb állapotban volt, a férjéről való gondoskodás sokat rontott az egészségén. A memóriája egyre rosszabbodott, és csak mások segítségével tudott gyalogolni. Attól féltek, ha egyikőjük meghal, a másikat idősek otthonába küldik.

Nic 2012-es stroke-ja után döntöttek úgy, hogy az eutanázia lehetőségével élnének, elkezdtek utánajárni, hogy miként vannak meg ennek a szabályai.

Hollandiában 17 évvel ezelőtt vezették be az eutanázia lehetőségét, 5500 ember életét fejezték így be, olyanoknak, akik elviselhetetlenül szenvedtek, egészségügyi helyzetük reménytelen és és a saját akaratuk az, hogy így vessenek véget életüknek.

Mikor orvosa Treesnél vaszkuláris demenciát (olyan demencia, amely az agyi vérellátás valamilyen okból bekövetkező zavara okoz)diagnosztizált, már mindketten olyan állapotban lettek, mikor kérhették, hogy a halálba segítsék őket. Nem sok idejük volt, mert az anya állapota egyre csak romlott, és mindenképpen együtt akartak meghalni.

Fél évig tartott, míg a hatóságok is beleegyeztek az eutanázia megvalósításában, ezután választották ki az időpontot, hogy még mindenkitől elköszönhessenek és a temetésük részleteit is tisztázhassák.

„Adtak egymásnak egy csókot, és együtt mentek el egymás kezét fogva” – mondta egyik lányuk, aki hozzátette, „ahogy az a kívánságuk volt”.

A házaspár esete azért is annyira különleges, mert nagyon ritka, hogy egy párt egyszerre segítsenek át a halálba. Már csak azért is, mert ritka, hogy a pár mindkét tagja nagyjából ugyanannyira legyen beteg – számolt be róla a Mirror.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091077_auto_resized.png
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26453_resized.jpg?avcount=1711660812
origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089846_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090504_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

„A City legyőzi az Arsenalt, de bajnok egyik csapat sem lesz”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17078089_auto_resized.jpg
life.hu

Tojásfestés akkor és most– hagyományos és modern technikák

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091834_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26452_resized.jpg?avcount=1711660812
origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083183_auto_resized.jpg
travelo.hu

Egy magyar pilóta 12 ezer méter magasból lőtt csodás éjszakai felvételeket a Balatonról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711660812
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei