Aktuális

Megbocsátást várt a gödöllői lány halálát okozó zenész

Ny. A.

Létrehozva: 2017.10.26.

Zaklatott állapotban érkezett meg a gödöllői bíróságra a Turay Ida Színház munkatársának halálával végződő gödöllői autóstragédia ügyében tartott tárgyalásra az áldozat családja. Ahogy arról a Bors is többször beszámolt: a 36 éves Sz. Lajos gyógyszer és alkohol hatása alatt el akart hajtani Zsófia autójával, ezt a házuk kapuját nyitó nő észrevette, belekapaszkodott a kocsiba, de a férfi gázt adott. Pár méter után árokba hajtott az autóval, ami maga alá szorította a fiatal nőt. Zsófia a helyszínen elhunyt.

– Aznap este hallottam, hogy megjön Zsófi és nyitja a kaput. Majd hallottam, hogy indulatosan veszekszik valakivel. Ki­mentem, de sem a lányomat, sem az autót nem láttam. To­vábbmentem az utcán, és akkor megláttam az árokban a kocsit  és alatta Zsófit. Segítséget akartam hívni, de addigra a közelben lévők már riasztották a mentőket – emlékezett vissza a tragédia estéjére István, Zsófia édesapja, aki elmondta, teljesen a lányá­ra vallott, hogy az autó után szaladt, mindig kiállt magáért. Az édesapa vallomását könnyezve hallgatta végig Zsófia édesanyja, aki többször elsírta magát a tárgyaláson, amikor a tragédia estéjét részletezték.

A 36 éves Sz. Lajos ellentmondott korábbi vallomásainak. Azt elismerte, hogy elkötötte az autót, és hogy ő okozta a halálos balesetet, azt azonban tagadta, hogy észlelte az autóba kapaszkodó lányt. Holott korábban többször úgy emlékezett, miután kikászálódott, észrevette a kocsi alatt fekvő testet.

– Teljes szívemből sajnálom, szeretnék személyesen bocsánatot kérni a családtól, hogy fájdalmat okoztam. Nem akartam bántani a lányt. Mindenki sérült ebben a történetben. Kérem, hogy bocsássanak meg! – fordult Zsófia édesapjához, aki rezzenéstelen arccal hallgatta a férfi szavait. A család nem reagált az elkövető kérésére.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713533416
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713533416
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143250_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142412_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141971_auto_resized.jpg
ripost.hu

Oroszországban élhet az OBI tulajdonosa, aki 6 éve tűnt el rejtélyes körülmények között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144206_auto_resized.jpg
vg.hu

Halálos tömegbaleset Budapesten: őket körözi a rendőrség – fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27211_resized.jpg?avcount=1713533416
origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17125081_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. április 13-19.: Most semmivel sem kellene kapkodni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713533416
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143795_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szteroidos kezelést kapok” – komoly problémával küzd Marics Peti

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/eHoVeyx6gIlDwR7p63pRcTgYlu0g8sySEhGhq5IsMus/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAzMjlkZWY5NTczZTQ5OGJiNjcyMzU4Mjc0Y2U2MmFk.jpg
Márka

A Mészáros-csoport megvásárolta a híres babaáruház-láncot

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/lOoBmQLYXACs563EMIpVsBsKTv0EtkDBzA8KV6LibNE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2E0MTM1YWNiY2Y3YzRmNDFiNTYyNDIxNzdkNGI1YTIy.jpg
Család

Hornung Ágnes: a kormány 14 éve kiemelt figyelmet szentel a családoknak és a gyermeket vállalóknak