Aktuális

Megbízottja dobhatta fel a szülei ellen bérgyilkost fogadó Kristófot

Bors

Létrehozva: 2019.01.23.

<p>Micsoda eltorzult lélek lakozhat abban, aki a saját szüleire küld bérgyilkosokat. Márpedig a 19 éves Fejér megyei fiatal pontosan ilyen ördögi tervet forgatott a fejében.</p>

Felbolydult az élet egy aprócska, Fejér megyei településen, miután ki­derült, hogy egy 19 éves a saját szüleire mondott ki halálos ítéletet, és bérgyilkossal akarta eltetetni láb alól a felmenőit. Pedig a vagyonos família hírében álló Gy.-ék a széltől is óvták Kristófot, a környékbeliek szerint a srác mindent megkapott, amit csak akart.

Egymilliót ajánlott fel vérdíjként

A zsaruk szerint a 19 éves fiatal komolyan gondolta tettét, ugyanis nem egy embert megpróbált megfűzni arra, hogy végezzen a szüleivel. Többektől is segítséget kért, egymillió forintot ajánlott annak, aki segít végrehajtani ördögi tervét. A rendőrség azonban még időben elkapta, azonnal letartóztatták, és hétfőn már őrizetbe is vették a fiúk.

A helyiek ismerik a családot és Kristófot is, mindenkit megdöbbentett, hogy a fiatalember mit tervezett a szülei ellen.

– Még mindig nem tértem magamhoz – mondta a Borsnak egy neve elhallgatását kérő asszony. – A két fiút tisztességgel nevelték és taníttatták a szülők. Közel tíz éve költöztek ide Érdről, a fiúk egy jó hírű, vallásos iskolába jártak – tette hozzá a környékbeli.

A fiú édesapja jól menő vállalkozó

A rendőrség gyanúja szerint Kristóf az örökségért akart vé­gezni a szülőkkel. A helyiek szerint ez nagyon is reális lehetőség, hiszen Gy.-ék nem szűkölködnek.

– Nem igazán keverednek az itteniekkel, még vásárolni is Pestre járnak. De azt tudjuk, hogy valóban el vannak eresztve anyagilag, azt hallottuk, hogy amikor ideköltöztek, két telket is megvettek egyszerre. Korábban egy vendéglátóegységük volt, a családfő jól menő vállalkozó. Csendesen éltek, nem gondoltuk volna, hogy baj lenne a fiúkkal. Kristófot csak elvétve láttuk, busszal járt iskolába, egy másik településre. Elképzelni sem tudnom, mi az, ami egy kamasz fiút ilyen borzalomra késztet. Itt mindenki úgy tudja, hogy a szülők szeretik a fiaikat és szépen is nevelik mindkettő srácot. Nem ér­tem, mi szüksége lett volna a pénzre Kristófnak, hiszen ha kért, kapott – ingatta a fejét az asszony.

Üzletkötés közben csaptak le a zsaruk?

Egy férfi azonban úgy tudja, hogy Kristóffal mindig is akadtak gondok.

– Állítólag már nem a mostani az első eset, hogy a fiú a szülôk megölését tervezte. Úgy hallottam, hogy korábban mérget és fegyvert is be akart szerezni, de a terve akkor sem jött össze – tette hozzá a férfi.

Csípős

A hírek szerint a bérgyilkost fogadó srácot eddig minden földi jóval elhalmozták. Most a zsaruktól kapott ajándékot: egy vastag karkötőt csillogó acélból. Huszti Zoltán

Információink szerint a fiatal nem a lakóhelyén kapták el, hanem egy másik Fejér megyei településen. A helyiek azt is rebesgetik, hogy a fiút éppen az egyik felbérelni kívánt személy dobta fel, és a zsaruk pedig az üzlet megkötése közben csaptak le rájuk. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133446_auto_resized.jpg
origo.hu

Robbanások Ukrajna-szerte, Oroszország óriási támadási hullámot indított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27114_resized.jpg?avcount=1713282909
origo.hu

Nagy a baj: Oroszország és Izrael a háborúról tárgyal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132320_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Újabb sztárpár talált egymásra, mindenki őket nézte a verseny alatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132906_auto_resized.jpg
vg.hu

Ő lehet Magyarország legidősebb embere – nem akárki köszöntette fel a születésnapján

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132321_auto_resized.jpg
ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135269_auto_resized.png
hirtv.hu

A brüsszeli rendőrég engedett az Antifa tagjai őrjöngésének + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27122_resized.jpg?avcount=1713282909
origo.hu

Megdöbbentő változás: így néz ki hatalmas fogyása után Király Viktor

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133120_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134351_auto_resized.jpg
borsonline.hu

12 évente történik ilyen: hatalmas gazdagság vár három csillagjegyre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17127599_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A sztárjósnő elárulta, melyik pár marad együtt Házasság első látásra végén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132650_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Hiába kiabáltam, hogy állítsák meg" – piroson tekert át a hároméves kecskeméti kislány

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135373_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most jött: tömegkarambol történt Budapesten, ezekben a percekben mentenek

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/FtBFJc8Dms7mbbCoDWlvvoqmcWMj_63I81iJBWhHEUE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2I2NzM1YWFhNmFiZTQ3MjI4ZWUzNDM3N2U1YWRhOWEw.jpg
Tragédia

"Csendre és nyugalomra van szükségünk" - Szívszaggató posztban búcsúzott családja a ráckeresztúri repülőbaleset pilótájától

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/vBuKAJglqrtYE5JKhUXNdqvy-IDY6mGzEVuRlQ-w1SM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBkZWExOTUyZTM4NTQ0YmM5YThhMzIzYmM2MDk3MjAy.jpg
Botrány

Magyar Péter tüntetését a guruló dollárbotrány egyik cége szervezte