Aktuális

Még mindig eladó a Latabár-villa!

Bors

Létrehozva: 2015.04.23.

A Gödön található, 390 nm-es, jelenleg 149 és 240 millió forintért is kínált csodálatos épület legalább 2011 óta várja új gazdáját, amikor is a hirdetőnek sikerült azonnal egy kisebb botrányba belefutnia.

Ekkor ugyanis, a fantasztikus komikus családjának legfiatalabb leszármazottja, Ifj. Latabár Kálmán nem vette jó néven, hogy az ingatlanhirdetés meglovagolja a dinasztia nevét, holott már 40 éve nincs is a birtokukban az épület. Ifj. Latabár Kálmán ekkoriban jogi lépéseket is fontolgatott, de nem találtuk nyomát ilyen jellegű ügynek.

A 2172 nm-es, ősfás, parkosított saroktelken álló, 1910-es években épült nagypolgári villaépület egykor a Latabár család tulajdonában állt. Ez tény. Abból, hogy ezt a hirdetés szóváteszi, mi inkább a tiszteletet és az épület múltjának megbecsülését érezzük, főleg, hogy közel 4 éve változatlan szöveggel van jelen az ingatlan a piacon. Úgy véljük, ha mindenképp a nyerészkedés lett volna a jelenlegi tulaj számára a fontos, már változtatott volna valamin, mert szemmel láthatólag egyelőre nem nagyon sikerül értékesíteni a 10 szobás villát.

A tény előtt, hogy miért található meg az ingatlanbazár.hu oldalán az épület két különböző, meglehetősen eltérő, 149 és 240 milliós áron, nem tudjuk. Jó lenne azt hinni, a kisebb vételi ár az aktuális. De más ingatlanportálok és blogok szerint is 240 milliót kérnek a patinás épületért.

Bárhogy is, jó lehet egy olyan kertben üldögélni, ahol korábban egy ilyen népszerű és szeretetreméltó ember hűsölt az árnyas fák alatt…

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088810_auto_resized.png
origo.hu

Tragikus hír érkezett a kávéról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711711514
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085773_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Puzsért is felhívta Bohár Magyar Péter ügyében (Videó)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091339_auto_resized.jpg
ripost.hu

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091194_auto_resized.jpg
hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711711514
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091959_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711711514
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/72Cjs82PCBFRY-f_4a-SA4Qf8FwuQl3cYT0qo2nU9Bo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiNDhiYmViYjhlNjRmOWM4NmQ0YWUyNTExYTQ1NTlk.jpg
Tragédia

Robbanás történt Budapesten: egy ember meghalt, többen megsérültek