Aktuális

Még mindig bevásárlókocsiban szállítják a kicsiket a szegedi gyermekklinikán

Délmagyarország/Tímár Kriszta

Létrehozva: 2015.10.11.

Februárban nagy vihart kavart, amikor kiderült, hogy 20 éve fém bevásárlókocsikban tologatják a betegeket a szegedi gyermekklinikán. Akkor egy cég felajánlott egy transzportrendszert. Pillanatnyilag még a bevásárlókocsikat kénytelenek használni.

Továbbra sincs modern gyermekszállító eszköz a szegedi gyermekklinikán – annak ellenére sem, hogy közösségi összefogásnak köszönhetően több mint fél éve már egyszer úgy tűnt, megoldódott az évtizedes probléma, írja a Délmagyarország.

Mint arról annak idején beszámoltunk, az intézményben 17 éve egy altatóorvos ötlete alapján fém bevásárlókocsikban tologatják a kicsiket. Korábban ölben, illetve ahogy az ötletgazda Praefort László fogalmazott, „fülüknél-farkuknál" fogva vitték-hozták a betegeket az épületen belül az osztályok és a műtő között. Más megoldás a szűk folyosók miatt szóba sem jöhetett. Csakhogy így menet közben esély sem volt az ellátásukra, a fura szállítóeszköz ezért megváltásnak bizonyult. Az egyik szupermarket-hálózattól ajándékba kapott kocsikat felszerelték infúziós állvánnyal, oxigénpalackkal, kézi lélegeztető és kézi váladékszívó eszközzel, matraccal kibélelték a belsejét, a rácsoknak köszönhetően pedig a gyerekek biztonságban is voltak benne.

Facebook-hatalom

A bevásárlókocsit azonban idén februárban egy szülő lefotózta és feltette a Facebookra, a kép pedig villámgyorsan futott körbe az országon. Ezúttal pozitív hatása lett a pénztelenséget bemutató képnek: miután kiderült, hogy a kényszermegoldás oka többek között az, hogy egy guruló gyermekhordágy több millió forintba kerül, egy vállalkozó felajánlotta: legyártja és ajándékba adja az intézménynek. Ezzel párhuzamosan gyűjtés is indult a közösségi hálón, az összegyűlt pénzből szintén ez a vállalkozó gyártott le gyermekhordozó eszközt.

Átadás azonban a mai napig nem volt, viszont a téma most ismét felbukkant a Facebookon. A bejegyzést készítő azt írta: a közösségi összefogásból épített ágyak ugyan elkészültek, azonban használhatatlannak és a célra alkalmatlannak bizonyultak. Egy részüket vissza is küldték a cégnek, másik részük azóta is a gyerekklinika erkélyén, egy félreeső sarokban vár a javításra. A hivatalos átadót pedig a vállalkozó először elhalasztotta, majd elérhetetlenné vált.

Az ügyben a Délmagyarország megkereste az érintett vállalkozót, aki szinte azonnal válaszolt levelükre. Azt mondta, levélben egyeztetett a gyermekklinika vezetőjével, számára elegendő, ha onnan kapnak tájékoztatást.

Önköltségi áron

– A Lifetilt szervezet gyűjtésének köszönhetően elkészült gyermekágyakat – melyeket a piaci ár töredékéért, önköltségi áron igazolta vissza a gyártó – a cég leszállította. Munkatársaink az eszközöket ellenőrizék használatuk előtt, ám a vizsgálat során kiderült, hogy nem alkalmasak a gyermekek biztonságos szállítására: nem felelt meg az oldalrácsszorító mechanika – mondta el Bereczki Csaba, a Szegedi Tudományegyetem gyermekklinika vezetője.

– A cég képviselője ezt tudomásul vette, és ígéretet tett a mechanika cseréjére. A minap érkezett levelében megígérte, hogy legkésőbb október 20-áig leszállítja a visszaküldött három gyermekágyat és kicseréli az itt maradt két terméken a zármechanikát.

Bereczki Csaba hozzátette: ez az öt gyermekágy nem azonos azzal a két transzportkocsival, melyeket a vállalkozó saját költségére ajánlott fel. Ezek tervezési és fejlesztési munkáival október végére végeznek. A gyártással és szereléssel november végére készülnek el, így a szállítás december elejére várható.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091077_auto_resized.png
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711692613
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17078457_auto_resized.png
metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091052_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Elutasították Ilaria Salis kérelmét, marad a magyar börtönben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086779_auto_resized.jpg
ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089525_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711692613
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088075_auto_resized.jpg
travelo.hu

Hamarosan újraindulnak a népszerű dunakanyari körjáratok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711692613
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090122_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Annyit nyert a lottón, amiből élete végéig hetente vehet magának egy Lamborghinit

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/F3OgdeP5THs1FGN0dLgE0ZgrEAumFu0hzgOkiKp3jlU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzg3YTQ4NGVkZjlkMTRhNGNiYThlMzM0YzE4ZWRjYzNh.jpg
Aktuális

Varga Juditék legnagyobb fiának is elege van a lelki terrorból nem akar Magyar Péternél lakni

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/_BTJW0fSOY89ZQgaCs27P5pL6yQ1MJ1tfUCsg5d5DhY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzMzZjY4MDg4NmYxMzQ3ZDU5YzJlYjZkZmY5YTI0ZDE1.jpg
Tűz

Álmukból felriadva menekültek az emberek: drámával indult a húsvét Budapesten